A miniszter két kiképző-gyakorló helikopter megvásárlását említette: a közbeszerzésen egy kis magyar cég mellett az amerikai gyártó is indult, ennek ellenére a hazai cég nyert. Utólag az is kiderült, hogy a járműveket harmadáért is meg lehetett volna venni. „Az igazi vicc az, hogy az egyik munkatársunk megnézte az interneten, hogy a gép nem haditechnikai eszköz, hanem polgári célú gép. Arra szolgál, hogy kezdő pilótákat oktassanak rajta. Megnézte, hogy mennyiért lehet megvásárolni az amerikai cégtől, nos, az ár egyharmadáért” – mondta a Sziluettben Hende Csaba.
Időközben előzetes letartóztatásba helyezték Fapál Lászlót, az első Gyurcsány-kormány honvédelmi közigazgatási államtitkárát. A korábbi honvédségi beszerzések miatt üzletszerűen, bűnszövetségben elkövetett vesztegetés gyanújával nyomoz a Budapesti Katonai Ügyészség. A nyomozók szerint a Honvédelmi Minisztériumhoz tartozó gazdasági társaságoknál több magas rangú katonának is kenőpénzt osztottak vissza az alvállalkozók az állami megrendelésekért cserébe.
A honvédelmi miniszterrel készült teljes interjút a szombat esti Sziluettben láthatják.
(hírTV)















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!