Kedden szinte tavasz, aztán kemény lehűlés, viharos szél

Kedden nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, de a Dunántúlon hosszabb időszakokra is felszakadozhat a felhőzet. Eleinte többfelé, később főleg keleten, északkeleten valószínű eső. A gyakran megélénkülő déli, délnyugati szelet néhol erős lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 5 és 12 fok között valószínű, délnyugaton azonban 14, 15 fok is lehet. Estére a legtöbb helyen 3 és 10 fok közé hűl le a levegő.

MNO
2010. 12. 07. 6:12
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Távolabbi kilátások szerdától szombatig: kezdetben többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, csak rövid időre, főként nyugaton szakadozik fel a felhőzet. Több alkalommal várható eső.

Csütörtökön az esőt egyre nagyobb területen havazás váltja fel, viharossá fokozódik az északnyugati szél. Az időszak végén többször lesz erősen felhős az ég, emellett hosszabb-rövidebb időre a nap is kisüt, szórványosan alakul ki havazás, hózápor. Jelentős mennyiségű csapadék (legalább napi 5 mm) az ország területének 70 százalékán valószínű.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet kezdetben 2, 8, majd -3, -9 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet eleinte 9, 15 fok között várható, majd csütörtökön jelentősen visszaesik a hőmérséklet, és már csak +2, -4 fok valószínű.

(OMSZ)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.