Az államtitkár jelezte: a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium – együttműködve a Magyar Energia Hivatallal – figyelemmel kíséri a gázkereskedő EMFESZ Kft. körül kialakult helyzetet, és mérlegeli, hogy az esetleges ellátási kockázatok kezelésére megfelelő-e a jogszabályi környezet, és biztosítható-e a fogyasztók zavartalan ellátása.
Bencsik János hangoztatta: az esetleges ellátási kockázatok kezelésére a jogszabályi környezet megfelelően kidolgozott, részletes forgatókönyvek alkalmazását teszi lehetővé, ezek indokolt esetben automatikusan életbe lépnek. Amennyiben valamely ok miatt valamelyik gázkereskedő vagy gázelosztó cég nem tudná teljesíteni ellátási kötelezettségét, akkor van olyan hatályos szabályozás, ami alapján az érintett fogyasztók ellátása biztosítható, hiszen a szerződésszerűen működő fogyasztó ellátás nélkül semmilyen körülmények között nem maradhat – húzta alá az államtitkár. Hozzátette: a döntést a Magyar Energia Hivatal hozza meg, a hatályos 48/2010. évi, február 26-án született kormányrendelet alapján.
Az EMFESZ Kft. szerdán közölte az MTI-vel, hogy mintegy hárommilliárd forinttal tartozik neki Pomázi Csaba több cége, a Dunacent Kft., az Energott Kft., az Alfa-Nova Kft., illetve a Szegedi Hőszolgáltató Kft. Jelezte azt is, hogy jogos követelése érvényesítése érdekében az EMFESZ Kft. azonnali hatállyal valamennyi polgári és egyéb jogi eszközt – ideértve egyebek mellett a készfizető kezességek érvényesítését, a felszámolási eljárások megindítását, a finanszírozó bankok értesítését – igénybe vesz.
Az EMFESZ azt állította, hogy a társaságok, amelyek Szekszárd, Szolnok, Szeged, Székesfehérvár, Dunaújváros, Tatabánya és Győr távhőszolgáltatását biztosítják, súlyos és rosszhiszemű szerződésszegő magatartása megnehezíti hosszú távú gázvásárlási szerződéseinek előfinanszírozását.
Az EMFESZ Kft. jelenleg 300 ezer lakossági, 300 önkormányzati, 1100 intézményi fogyasztót, hatezer kis- és közepes vállalkozást, valamint több száz ipari céget lát el kedvezményes áron földgázzal.
(MTI)
Minden felhasználó számára biztosított a zavartalan földgázellátás
A hatályos jogszabályok alapján a földgázellátás folytonossága minden felhasználó számára biztosított, akkor is, ha egy szolgáltató nem lenne képes eleget tenni vállalt kötelezettségeinek – hangsúlyozta Bencsik János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára szerdán az MTI-nek.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!