„Nagyon hosszú az árnyéka annak a nyolc évnek” + Képriport

A Fidesz a következő két hétben a számvevőszéki és költségvetési, valamint a gazdasági bizottságban egy-egy albizottság felállítását kezdeményezi – jelentette be Rogán Antal fideszes országgyűlési képviselő hétfőn a parlamentben, napirend előtti felszólalásában. • Legfőbb ügyészre szavazhatnak este a honatyák

MNO
2010. 12. 06. 13:42
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Az egyik albizottság feladata lesz az elmúlt nyolc évben az államadósság növekményének a vizsgálata, a másik albizottság feladata pedig az 1994 és 1998 közötti időszakból a magyar alumíniumvertikum privatizációjának a vizsgálata” – mondta. Úgy fogalmazott, 1994 és 1998 között fillérekért privatizálták a „magyar alumíniumvertikumot”. Hozzátette: az albizottságoknak tájékoztatást kell majd benyújtaniuk az Országgyűlésnek.

Rogán Antal közölte, hogy 2010 májusában az államháztartás megközelítette a 20 ezer milliárd forintot. Így az államadósság az elmúlt nyolc évben csaknem két és félszeresére emelkedett – mutatott rá. Mint kifejtette, az elmúlt nyolc évben – minden évben – a GDP 1,2 százalékának megfelelő összeggel növekedett a költségvetési hiány, ezáltal pedig az államadósság.

Cséfalvay Zoltán államtitkár azt válaszolta: „nagyon hosszú az árnyéka annak a nyolc évnek”, ami az ország mögött van. Kijelentette: az elmúlt nyolc évben soha egyetlen szám nem volt igaz, ami a költségvetésről szólt. A jelenlegi kormány 2012-ig biztosította a költségvetési és az államháztartási egyensúly stabilitását – szögezte le.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.