Szlovákia üdvözli a magyar uniós elnökség prioritásait

Szlovákia üdvözli, hogy a szervezett bűnözés és a korrupció elleni harc a magyar európai uniós elnökség kiemelt feladatai közé tartozik – jelentette ki Daniel Lipsic szlovák belügyminiszter azt követően, hogy magyar kollégájával, Pintér Sándorral tárgyalt hétfőn Pozsonyban. „Malina Hedvig ügye már a szlovák belügyminisztérium hatáskörén kívülre került, s ezért ügydöntő módon nem tudtunk erről tárgyalni” – mondta Pintér Sándor.

MNO
2010. 12. 06. 14:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A megbeszélések a magyar európai uniós elnökség kiemelt feladataira, valamint a szlovák–magyar belügyi együttműködésre összpontosultak. Szóba került az együttműködés a természeti katasztrófák idején, s Pozsonyt érdeklik a közlekedésbiztonság terén szerzett magyar tapasztalatok is – hangzott el a közös sajtóértekezleten. A szervezett bűnözés elleni harccal kapcsolatban Lipsic felkérte Pintért, hogy a magyar fél bocsássa a szlovákok rendelkezésére az úgynevezett fedett ügynökökről szóló törvény tervezetét, míg Pozsony tájékoztatni fogja Budapestet a különleges bíróságokról, amelyek Szlovákiában a legsúlyosabb korrupciós ügyeket vizsgálják.

A magyar belügyminiszter kifejtette: miután szomszédos országokról van szó, a szervezett bűnözés terén a gondok hasonlóak, így a prioritások is tulajdonképpen közösek. „Elnökségünk alatt Magyarország Szlovákia érdekeit is képviselni fogja ezen a területen” – szögezte le Pintér. Mindkét fél fontosnak tartja, hogy természeti katasztrófák idején a jövőben gyorsan egyeztetni tudjanak. „A hatékonyabb együttműködés mindkét országnak segítene” – jelentette ki Lispic. „A koordinációra feltétlenül szükség van, hiszen olykor csak órákról van szó” – tette hozzá Pintér.

A Nyitrán megvert magyar diáklány, Malina Hedvig ügye ma már a „belügyminisztérium hatáskörén kívülre került, s ezért ügydöntő módon nem tudtunk erről tárgyalni” – válaszolta az MTI tudósítójának kérdésére Pintér Sándor. Leszögezte: Budapest érdeklődéssel várja az ügy lezárását. Lipsic elmondta: Malina Hedvig ügye jelenleg a főügyésznél van, s az orvosi jelentést kellene kiegészíteni újabb szakértői véleményekkel. A miniszternek nem tetszik, hogy a dolgok nagyon elhúzódnak.

„Itt ebben a teremben a múltban különféle bizonyítékokat produkáltak, de ezt így nem lehet csinálni. Bízom abban, hogy az ügy minél hamarabb lezárul. Erre azonban nincs befolyásom” – mondta Lipsic, állásfoglalásában a volt belügyminiszterre célozva.

A két évvel ezelőtti dunaszerdahelyi labdarúgó-mérkőzésen (DAC–Slovan) történt kemény rendőri beavatkozással kapcsolatban, amelynek következtében több magyarországi szurkoló is megsérült, a miniszterek azt mondták az MTI-nek: a kérdéssel főleg a jövőt tekintve foglalkoztak, hogy miként lehetne a stadionokból kiszűrni azokat, akik randalírozni mennek oda. „Minden országban vannak szélsőségesek, ezért fontos, hogy jó kapcsolataink legyenek. Függetlenül a felek álláspontjától arra van szükség, hogy megállapodjunk, s együtt tudjunk működni a szélsőségesek hatásának semlegesítésében” – húzta alá szintén az MTI kérdésére válaszolva a szlovák belügyminiszter. Pintér Sándor délután felkereste a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) központját is, ahol találkozott a párt vezetőivel.

(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.