Vörösiszap: családonként 150 ezer forint egyszeri segély

Családonként 150 ezer forintos egyszeri segélyt szavazott meg a kármentő bizottság a vörösiszap-katasztrófa devecseri és kolontári károsultjainak; a vállalkozások 200 ezer forintos támogatást kapnak – tudatta a kármentő bizottság elnöke hétfőn. • Vörösiszap: felhasználják a beregi újjáépítés tapasztalatait

MNO
2010. 12. 06. 15:24
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Lasztovicza Jenő elmondta, hogy a 150 ezer forintot valamennyi devecseri és kolontári károsult család megkapja az önkormányzatokkal megkötött támogatási szerződés alapján. Hozzátette: akik orvosi papírokkal igazolják, hogy nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedtek, további százezer forintot kaphatnak a gyógykezelésükre.

A kármentő bizottság elnöke közölte, hogy Somlóvásárhelyen két család 150-150 ezer forintos segélyben részesül, 45 család pedig 50 ezer forintos egyszeri támogatást kap. Azok a családi vállalkozások, amelyek a vörösiszap-katasztrófa következtében októberben és novemberben legalább 30 százalékos bevételkiesést szenvedtek el, és erről nyilatkozatot tesznek, 200 ezer forint támogatást kaphatnak a kármentő alapból – mondta Lasztovicza Jenő.

Az elnök tájékoztatott arról is, hogy a devecseri honvédségi bázison működő használtcikk-kereskedők bérleti díját a településeken bevezetett átjárási tilalom miatt Devecser, Somlóvásárhely és Kolontár önkormányzata három hónapra átvállalta, a 4 millió 74 ezer forint kifizetését is az alapból finanszírozzák.

A kármentő alapban december 2-ig 1 milliárd 544 millió 324 ezer 627 forint gyűlt össze. A bizottság úgy döntött, hogy ennek tíz százaléka fordítható a károsultak életkörülményeinek javítására, az adományok 90 százalékát a lakhatási feltételek megteremtésére kívánják felhasználni, ebben melléképületek, bútorok, egyéb ingóságok szerepelhetnek. Az adományok nagy részét az újjáépítés végén használják fel, ezért az erre elkülönített pénzt lekötötték – tette hozzá Lasztovicza Jenő.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.