A nyomozó hatóság részéről meg nem erősített, de nem is cáfolt információink szerint a sukorói és albertirsai ingatlanok értékbecslését készítő Fehérvári Zsolt a kaszinóügyet megelőzően rendszeresen dolgozott az autópálya-beruházásokat végző Nemzeti Infrastruktúra (NIF) Zrt.-nek. Fazekas megerősítette, hogy a Sukoró-ügyben tanúként kihallgatták a NIF Zrt. több korábbi vezetőjét is. Figyelemre méltó körülmény, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt.-nél az értékbecslési ügyeket intéző korábbi értékesítési igazgató, Császy Zsolt gyanúsított előző munkahelye éppen a NIF Zrt. volt, ahol később felügyelőbizottsági tisztséget is betöltött – olvasható a Magyar Nemzet pénteki számában, melyből további részleteket is megtudhat.
Több mint ötvenmillió forinttal károsította meg az I. kerületieket V. Naszályi Márta
Böröcz László szerint ez az eset is mutatja, hogy rossz irányba mennek kerületünk dolgai a gyenge városvezetés miatt.