A Páva utcai Holokauszt Emlékközpontban tartott rendezvényen – amelyen a vészkorszak néhány túlélője is részt vett – a helyettes államtitkár rámutatott: aki a múltat elfelejti, és saját népének történetét nem tiszteli, nem érdemes arra, hogy a jövő által felkínált lehetőségekkel éljen. „Ezt a tragédiát soha nem felejthetjük, hogy okuljunk és tanuljunk, hogy megtaláljuk a helyünket a jövőben” – tette hozzá. Mint közölte, az emlékközpont „élő felkiáltójelként őrzi a holokauszt fájdalmas emlékét”. Megemlítette, hogy a kamenyec-podolszkiji tömeggyilkosság Magyarország német megszállása előtt az itteni zsidóság elleni egyik legsúlyosabb atrocitás volt.
Az 1941. július 12-i rendelet még „alkalmatlan idegenekként” említette őket, majd 1941. július–augusztusban Körösmezőnél gyűjtőtáborokba vitték, végül „marhavagonokban toloncolták ki őket a halálba” – emlékeztetett. Megfogalmazása szerint ami ott történt, az a magyarországi zsidóüldözés egyik legvéresebb, de leghomályosabb kérdése egyben. Példaként említette, hogy máig nem egyértelmű, kik és mikor hozták meg a döntést ennek a tömeggyilkosságnak a megindításáról, illetve voltak-e hasonló áttoloncolások. Felvetette azt a kérdést is, hogy „hol volt Isten és az ő ereje a holokauszt idején”, ugyanis „emberi elmével nehéz hinnünk, hogy a Teremtő azokban a napokban sem feledkezett meg az emberekről”, pedig „Isten ott volt a szenvedőkkel (…) és ott volt az igazak szívében is, akik vállalták a legnagyobb kockázatot (…) és eszközök tudtak lenni, hogy az ég szélére taszítottak számára a túlélés reményét segítsék”.
Az embermentők előtt, mint Raoul Wallenberg és Slachta Margit, fejet kell hajtani, mert ők „emberek tudtak maradni az embertelenségben” – tette hozzá.
Megkoszorúzták az emléktáblát
A rendezvény keretében Latorcai Csaba leleplezte és megkoszorúzta a kormány emléktábláját, őt követte Haraszti György, a Holokauszt Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény Közalapítvány kuratóriumának elnöke és további civil szervezetek képviselői. A táblán egyebek mellett az áll a meggyilkoltakkal kapcsolatban, hogy „a 70. évfordulón Magyarország kormánya kegyelettel megköveti őket, részvétét fejezi ki az áldozatok és családjaik iránt”.
Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbi arra hívta fel a figyelmet: akkori pécsi rabbiként beszélt olyan hittestvéreivel, akiknek sikerült Kamenyec-Podolszkijból elmenekülniük. Ők elmondták az akkori belügyminiszternek a szörnyűségeket, aki, miután megtudta a valóságot, az akciót leállította – jegyezte meg. Megemlítette, hogy tudomása szerint egyetlen egyházi személyiség volt, aki felemelte szavát a kamenyec-podolszkiji embertelenség, „a minden állampolgári jogot megcsúfoló cselekménysorozat ellen”, Slachta Margit szociális nővér. A megemlékezésen megnyitották az erre az alkalomra készült Hontalanul/Védtelenül – Deportálások 1941 nyarán című kamarakiállítást.
Szita Szabolcs, a Holokauszt Emlékközpont megbízott ügyvezető igazgatója a hét tablóból álló tárlat megnyitóján kiemelte: az antiszemiztizmus „a zsidóságra vetítette ki mindazt, ami elromlott, ami elveszett, ami rossz volt a magyarságra nézve”, és „az elnyomorodott tömegek haragját sikerült a zsidó emberek ellen fordítani”. Mint mondta, a zsidó emberekkel szemben korlátozó rendszabályokat vezettek be, amelyeket történelmi igazságtételnek tüntettek fel. Bekövetkezett az állampolgári jogok csorbítása, radikalizálódott a jobboldal, a nyilasmozgalom pedig „a bűnbak ostorozásában meghatározó lett”.
Ez volt az utolsó gettó
A történész szólt arról: az 1941-es körösmezei kitoloncolás és az utána következő tragédia „a magyarság nemes hagyományainak megsértésével, az emberi jogok semmibe vételével ment végbe. (…) 1944-ben a politikai intellektuális antiszemitizmus a deportálás gyötrelmes valóságához vezetett. A „végső megoldás” minden magyar zsidó honfitársunkat elért, készséges magyar közreműködéssel zavartalanul végbement, és „Budapesten állították fel Európa utolsó gettóját”. A kiállítás új szembenézés egy kor gyilkos eseménysorával, amely arra törekedett, hogy bemutassa a vészkorszak kezdeti történéseit. A tárlat céljának tekinti azt is, hogy megnevezze a tragédiáért felelős személyeket, és felkeltse az emberekben az együttérzést a meggyilkoltak iránt – tette hozzá.
Szita Szabolcs szerint a kiállítás felhívja a figyelmet a Kamenyec-Podolszkijban történtek feltárásának hiányosságaira és a megoldandó feladatokra is. Reményét fejezte ki, hogy az új dokumentumok fényében az áldozatok nevét is fel tudják majd kutatni.
A Páva utcai rendezvény előtt a Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga bejáratánál is tartottak megemlékezést. Itt Botos János, a Holokauszt Emlékközpont igazgatóhelyettese beszédében arra utalt, hogy nem tudott meg sokkal többet az elmúlt húsz év alatt sem a magyar társadalom a Kamenyec-Podolszkijban történt mészárlásról, és még mindig nem tudni a meggyilkoltak nevét. Kitért arra is, hogy a kitoloncolás során az érintetteket azzal áltatták, a kárpátaljai területen új életet kezdhetnek, de nem erről volt szó, hanem az ő megsemmisítésükről. Újabb kutatások szerint egyáltalán nem biztos, hogy az 1941-es gyilkosságok kizárólag zsidó embereket érintettek – hangsúlyozta. Ezen a rendezvényen a zsinagóga falán lévő, húsz éve felavatott emléktáblát koszorúzta meg mások mellett Latorcai Csaba.
(MTI)
origo.hu
„Emberkereskedelem” miatt tiltott le több száz tiszás csoportot a Facebook
