Hamarosan kezdődnek a bankperek

Egyre többen csatlakoznak azokhoz az adósokból álló csoportokhoz, amelyek azt tervezik, hogy augusztus végén perbe fogják a pénzintézeteket. Indoklásuk szerint a devizahitelek és az egyoldalú szerződésmódosítások miatt kár érte az ügyfeleket. Az adósoknak nem lesz könnyű dolguk: a korábban indított perek rendre eredménytelenek maradtak.

Magyar Nemzet
2011. 08. 02. 4:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Augusztus végén kerülhetnek bíróság elé azok a keresetek, amelyeket a Magyar Szociális Kerekasztal körül szerveződő hitelkárosultak nyújtanak be a bankok ellen. A tervek szerint az egyes pénzintézetek ügyfeleiből álló csoportok pertársaságokat alapítanak. Ez azt jelenti, hogy a társasághoz csatlakozó adósok együtt nyújtanak be keresetet a bankjuk ellen. Simó Endre, a Magyar Szociális Fórum vezetője, a perek egyik ötletgazdája lapunknak elmondta: eddig 8-10 bank ügyfeleiből szerveződtek csoportok, ezek taglétszáma folyamatosan emelkedik. Az adósok a fórum honlapján jelezhetik a csatlakozási szándékukat. – A beadványokon olyan ügyvédi kör dolgozik, amelyik nem az anyagi haszonszerzést, hanem az emberek érdekeinek érvényesítését tartja szem előtt – közölte Simó Endre.

További részletek a Magyar Nemzet keddi számában.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.