Lerótta kegyeletét Göncz Árpád

Göncz Árpád volt köztársasági elnök hétfőn lerótta kegyeletét Bibó István sírjánál a család képviselőinek jelenlétében az Óbudai temetőben a tudós, politikus születésének közelgő századik évfordulója alkalmából – közölte Gulyás András, a volt államfő titkárságának vezetője az MTI-vel.

MNO
2011. 08. 01. 12:26
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A közlemény szerint a Kossuth Klubban augusztus 7-én emlékeznek meg Bibó Istvánról. Bibó István 1911. augusztus 7-én született Budapesten. 1933-ban államtudományi, majd jogtudományi diplomát szerzett, 1937-től részt vett a Márciusi Front tevékenységében. 1944-ben menleveleket állított ki katonaszökevényeknek és zsidóknak, ezért letartóztatták, a nyilas hatalomátvétel után bujkálnia kellett.

1945-től a belügyminisztériumban dolgozott, 1946-ban akadémikus és a szegedi egyetem tanára lett. 1950-ben elbocsátották, ezután egyetemi könyvtáros volt. 1956-ban részt vett a Nemzeti Parasztpárt (akkori nevén Petőfi Párt) újjászervezésében, november 3-án államminiszterként bekerült Nagy Imre kormányába. A másnapi szovjet invázió után is a Parlamentben maradt, itt írta tervezetét „a magyar kérdés kompromisszumos megoldására”, ezt személyesen juttatta el az ENSZ-hez címzett levél formájában több nagykövetséghez. 1957 tavaszán letartóztatták, egy év múlva életfogytiglani börtönre ítélték.

Az 1963-as amnesztiával szabadult, 1971-es nyugdíjazásáig a KSH könyvtárosa volt. 1979. május 10-én halt meg Budapesten, temetése az ellenzék különböző áramlatainak első nyílt fellépése volt.

Bibó jogbölcselettel, nemzetközi joggal foglalkozott, de érdeklődött a közigazgatás, az államelmélet, a politikatörténet iránt is. A legjelentősebb munkái 1945 és 1948 között születtek, ezekben főként a közép- és kelet-európai politikai fejlődés torzulásait vizsgálta. Művei sem a Rákosi-, sem a Kádár-korban nem jelenhettek meg.

Bibó István 1990-ben posztumusz Széchenyi-díjat kapott, nevét viseli kitüntetés, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) szakkollégiuma, iskola; szobra 2005 óta áll a Duna-parton.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.