30 milliárdos sikert hozott az elszámoltatás

Több mint 30 milliárd forintot spórolt a magyar állam az elmúlt hónapokban az elszámoltatás keretében végzett vizsgálatok eredményeként – közölte Budai Gyula csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.• Jogszerű volt a szocialista földosztás?• Miből fizették a lejárató kampányt? – Vizsgálatot indított Budai• Újabb agrárcégek privatizációját világítják át Budaiék• Hét-nyolc milliárd forintos kár is érhette az államot• Feljelentés Havasék ügyében

MNO
2011. 09. 15. 8:47
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az elszámoltatási kormánybiztos kifejtette: a korábban vizsgált Omninvest vakcinagyártó cég 2,5 milliárd forintot fizetett vissza a büdzsébe, mivel nem megfelelően használta fel az állami támogatást, amire a szerződésben foglaltak szerint kellett volna. Felidézte, a támogatás összege 2 milliárd forint volt, amit kamatostul visszafizetett a társaság.

Az IKR Zrt. kereskedelmi bankoktól kapott, 80 százalékos állami garanciavállalású, 6,2 milliárd forint összegű hitelével kapcsolatos vizsgálatnak köszönhetően – folytatta – megmaradt a költségvetésben az az 5 milliárd forint, amelyet a kezességi szerződésben foglalt feltételek megvalósulása esetén lehívhattak volna a pénzintézetek az IKR – információi szerint – csődközeli helyzete miatt. Az üggyel kapcsolatban emlékeztetett, kezdeményezte a nemzetgazdasági miniszternél, hogy az előző kormány által kötött, a kezességi szerződésről szóló szerződést mondják fel, tekintsék semmisnek.

A legnagyobb sikernek a péti Nitrogénműveket érintő vizsgálat eredményét nevezte Budai Gyula, ugyanis – mint közölte – a társaság teljes egészében előtörlesztette a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) felé fennálló, jogszabály alapján, illetve egyedileg nyújtott, állami készfizető kezességgel biztosított hiteleit, összesen több mint 23 milliárd forintot. Kifejtette: a Nitrogénműveknek egy 52 millió eurós, továbbá egy másik, 10 milliárd forintos hitelének felvételéhez vállalt az állam készfizető garanciát. A péti társasággal kapcsolatban a kormánybiztos korábban elmondta: azt, hogy az állam milyen garanciákkal rendelkezik, ha a cég csődbe megy, egy 2008. decemberi kormányhatározat rögzítette, amelyet azonban egy hónappal később úgy módosítottak, hogy a korábban felsorolt biztosítékok – így például a Nitrogénművek ingatlanvagyona és részvényei 76 százaléka – közül egy sem szerepelt benne.

Azaz – Budai Gyula szerint – a cég úgy kapott 52 millió euró, továbbá tízmilliárd forint kölcsönt állami garanciával, hogy semmilyen fedezetet nem biztosított az állam javára. Az elszámoltatási kormánybiztos csütörtöki tájékoztatóján közölte azt is, hogy az MFB a Nitrogénművek ügyében a hatóságokhoz fordult pénzmosás gyanújával. „Innentől kezdve különböző hatóságoknak kell vizsgálni, hogy a péti Nitrogénművek Zrt. miből teremtett elő hirtelen 23,5 milliárd forintot” – tette hozzá. Mindhárom említett ügyben az előző kormányzat kötött szerződést – jegyezte meg Budai Gyula.

(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.