30 nap után lépnek hatályba az adótörvények

Az eddigi minimum 45 helyett ezután csak 30 napnak kell eltelnie a fizetési kötelezettséget megállapító törvények kihirdetése és hatálybalépése között.

MNO
2011. 09. 26. 15:49
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter javaslatát hétfőn a kormánypártok támogatásával, 246 igen szavazattal, 101 ellenében, egy tartózkodás mellett fogadta el az Országgyűlés. A jogszabály szerint a fizetési kötelezettségre és azok mértékére, illetve a fizetésre kötelezettek körére vonatkozó törvények kihirdetése és hatálybalépése között legalább 30 napnak kell eltelnie, kivéve, ha azok a fizetési kötelezettséget mérséklik és a fizetési kötelezettségek, valamint a fizetésre kötelezettek körét nem bővítik.

A nemzetgazdasági miniszter az államháztartási törvény módosítását azzal indokolta, hogy „az adójogi jogalkotás a gazdasági, költségvetési változásokra gyorsabban, hatékonyabban reagáljon”. Indoklásában felidézte, hogy az államháztartási törvény eddig főszabályként 45 napban, az országgyűlési választások évében pedig 40 napban határozta meg a fizetési kötelezettséget megállapító vagy mértéküket megemelő törvények kihirdetése és hatálybalépése közötti idő minimumát. Ez a jövőben egységesen 30 nap lesz.

Matolcsy szerint a törvénymódosítás után is biztosított lesz a jogszabályváltozások megismeréséhez, az alkalmazásukra való felkészüléshez, a kellő szervezési és gazdasági döntések meghozatalához szükséges idő. A jogszabály-módosítás a kihirdetését követő napon lép hatályba, a parlament pedig arról is döntött, hogy sürgős kihirdetést kér a köztársasági elnöktől.

A változtatást az tette szükségessé, hogy a kormány – az idei költségvetésben a vártnál alacsonyabb gazdasági növekedés miatt keletkezett lyuk befoltozása érdekében – november 1-jétől 13 forinttal emelné a gázolaj jövedéki adóját, továbbá növelné a dohánytermékek és az alkoholos termékek jövedéki adóját, valamint a játékadót. Erről azonban ugyancsak hétfőn dönt a Ház, ami az eddig hatályos rendelkezések szerint kizárná a jövedékiadó-emelés november 1-jei hatályba lépését.

(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.