A Deák téren lesz a Sütő-szobor

Szobrot állítanak Sütő András erdélyi írónak, az egyetemes magyar irodalom kiemelkedő személyiségének a „leghűségesebb városban”, Sopronban. A köztéri alkotást szeptember 30-án, az író halálának 5. évfordulóján avatják fel a Deák tér nyugati szegletében, a református templommal szemben – közölte Szarka László, a szoborállítást kezdeményező helyi Kálvin Kör és Erdélyi Kör képviseletében az MTI-vel szerdán.

MNO
2011. 09. 14. 20:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A közadakozásból megvalósult bronz mellszobrot Bocskay Vince erdélyi szobrászművész készítette. Szarka László ismeretei szerint ez lesz az első köztéri alkotás a Kárpát-medencében, amely emléket állít az Anyám könnyű álmot ígér című regény, a személyiség és a hatalom összefüggéseit faggató Csillag a máglyán, az Egy lócsiszár virágvasárnapja, a Káin és Ábel című paraboladrámák szerzőjének.

Sütő András és Sopron kapcsolatáról Szarka László elmondta: az író 75. születésnapját Sopronban tartották 2002-ben több civil szervezet, köztük a szoborállítást indítványozó körök rendezésében. Ezen az eseményen vette át az ünnepelt a köztársasági elnöki érdemérmet, amelyet az egyetemes magyarságtudat elmélyítéséért, egész életművéért adományozott a Herder- és Kossuth-díjas alkotónak Mádl Ferenc akkori köztársasági elnök. Tavaly emlékestet rendeztek Sopronban Sütő András tiszteletére, s akkor merült fel a gondolat a soproniakban, hogy állítsanak köztéri szobrot az írónak, aki esszéiben, tanulmányaiban és szépírói műveiben is az anyanyelv és a közösségi összetartozás megőrzésének fontosságára tanított. Bocskay Vince szobrászművész munkája a fiatal Sütő Andrást ábrázolja. A mellszobor végleges helye a Deák téren lesz, nem messze Deák Ferenc és Kölcsey Ferenc szobrától.

(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.