Kónya Péter, a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetségének elnöke, az akcióegység operatív törzsének egyik vezetője emlékeztetett: a mintegy 70 szakszervezetet, civil és társadalmi szervezetet tömörítő akcióegység Budapesten ülősztrájkot, kerekasztal-megbeszélést, nagygyűlést tartana, és félpályás útlezárásokkal lassítaná országszerte a közúti forgalmat.
Garamvölgyi László, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek a sajtótájékoztató előtt azt mondta: a gyülekezési törvény értelmében, a hatályos jogszabályok alapján tiltották meg a rendezvényt. Erre reagálva a szakszervezeti vezetők kijelentették: ha a bíróság is elutasítja felülvizsgálati kérelmüket, más módon, de megtartják akciójukat.
(MTI)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.