Tancsa Ágnes elmondta, a város önkormányzata azonnal a kezdeményezés mellé állt és kijelölte azt a 1023 négyzetméteres telket, ahol elkezdődhetett az építkezés. Elsősorban újrakezdési lehetőséget szeretnénk adni egy családnak, környezetbarát, független, gazdaságos otthon formájában, ami az elvesztettet igyekszik pótolni – fogalmazott Tancsa Ágnes, hozzátéve, hogy szeretnék, ha az emberek jobban megismernék a devecserihez hasonló energiatudatos aktívházakat.
Az egyedülálló kezdeményezésről – amelyhez azóta nyolcvan cég, köztük az E.ON, a Bakonyerdő Zrt., a Bakonykarszt Zrt., a Mofém Zrt., a Tondach Hungária Zrt., a Zalakerámia és a Waberers is csatlakozott – tavaly decemberben született a Fejér Megyei Építészek Kamarája, Devecser Város Önkormányzata, Endes Attila és a Pannon Presztízs Magazin között egy megállapodás. Ebben rögzítették, hogy minden segítséget és támogatást megadnak a Presztízs Összefogás Ház felépüléséhez, és a megállapodás tartalmazza azt is, hogy az építészkamara tervezteti a házat és készítteti el az építési engedélyhez szükséges dokumentációt, Endes Attila technológiai elképzelései alapján – tette hozzá.
Tájékoztatása szerint a „Presztízs Összefogás Ház” egy 115 négyzetméteres, háromszobás családi ház, melynek egyediségét nem a külső megjelenése, hanem energiatudatossága adja: energiaellátását napelemek és szélgenerátor biztosítja, a használati meleg vizet napkollektor állítja elő. Saját szennyvíztisztító rendszerrel, fúrt kúttal, víztisztítóval rendelkezik. Talajkollektor melegíti elő a beérkező levegőt a hőszivattyús szellőzőberendezés számára.
Táncsa Ágnes hozzátette, hogy a falakban, a vakolatban, a talajban hitelesített szenzorok mérik a hőmérsékletet, a páratartalmat, melyet egy központi egység összegez és értékel. A külső meteorológiai állomás adataival összevetve hiteles értékeket mutat a napelemek, a napkollektor, a szélgenerátor működéséről, a szalma építőanyagként való felhasználásáról.
Terveik szerint a devecseri család karácsonyra beköltözhet új otthonába, a házat vasárnap az 1000 Magyar Ház – Magyarázom a házam program keretében nyílt napon mutatták be az érdeklődőknek.
(MTI)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.