„A vizsgálóbizottság ülésére szóló meghívóját megkaptam. Igazán örülök, hogy a kolontári katasztrófa okait, következményeit és tanulságait vizsgáló bizottság – mint ahogy az levelükből kiderül – a Motim Zrt. többségi tulajdonosát is meg kívánja hallgatni. Ez dicséretes” – írja cinikus hangú bejegyzésében Gyurcsány, majd hozzáteszi: „Nincs kétségem afelől, hogy állhatatos munkájuk eredményeként Önök teljes mértékben tisztában vannak a szektort érintő valamennyi világpiaci, pénzügyi, szerkezeti és technológiai kihívással. E bonyolult, részletgazdag ismeretek idő- és energiaemésztő megszerzésének fáradságos munkájának tudom be, hogy nem sikerült megérteni a magyar alumínium szektor – egyébként pofon egyszerű – tulajdonosi szerkezetét.”
A volt kormányfő „A fiúk szórakozni akarnak velem” című bejegyzésében tovább oktatja a bizottságot, és közli, „nem vagyok és soha nem voltam a Motim Zrt. többségi tulajdonosa, így gondolom, hogy mégsem engem akartak meghívni ülésükre. Nem kívánom fokozni a feszültséget, de kénytelen vagyok arról tájékoztatni Önöket, hogy a Motim Zrt.-nek egyáltalán nincs többségi tulajdonosa.”
A bukott miniszterelnök végül megjegyzi: a fentiek tudatában fogalma sincs arról, a bizottság tulajdonképpen kit akar meghallgatni, hiszen ő se nem többségi tulajdonos a Motimban, se tulajdonos. Zárásképpen „udvariasan” elutasítja a meghívást: „Ha esetleg mindentől függetlenül személyesen velem szeretnének találkozni, akkor kérem, hogy mint választópolgárok jelentkezzenek be titkárságomon egy kávéra, és alkalmas időpontban örömmel beszélgetek Önökkel bármilyen kérdésről.”

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.