Kommandósok csaptak le a férfira

Előzetes letartóztatásba helyezett a Pécsi Városi Bíróság szombaton egy férfit, aki a gyanú szerint uzsorakölcsönök adásával foglalkozott Harkányban és környékén.

MNO
2011. 09. 24. 9:42
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hajdu István, a bíróság elnöke a helyszínen újságíróknak elmondta: egy hónapra rendelték el az uzsora-bűncselekmény bűntettével és más bűncselekményekkel gyanúsított 67 éves harkányi férfi előzetes letartóztatását. Az indoklás szerint esetében fennáll a bűnismétlés, a tanúk befolyásolásának, megfélemlítésének, valamint a tárgyi bizonyítási eszközök, okiratok eltüntetésének, megsemmisítésének veszélye is. A gyanúsított tagadta a bűncselekmények elkövetését, ő és védője fellebbezett a végzés ellen, ezért az nem jogerős.

Az MTI bűnügyi forrásból úgy értesült, hogy a férfit csütörtökön Harkányban egy kommandós akció keretében fogta el a rendőrség. A gyanú szerint a fürdővárosban és környékén 2003 óta nyújtott kisebb, de akár több millió forintos kölcsönöket is, amelyekért havi 10 százalék kamatot kért mindaddig, amíg az adós nem rendezte a tartozását. Azokat, akik határidőre nem akartak fizetni, fenyegetéssel és bántalmazással kényszerítette erre. Az ügynek több tucat sértettje van, nagy részük nehéz életkörülményeik javítására, beteg gyermek gyógykezelésére kért pénzt. Egy szerb állampolgárnak pékség nyitásához volt szüksége tőkére, őt a gyanúsított azzal fenyegette meg, hogy ha nem fizet, kiutasíttatja Magyarországról.

(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.