Megfordult a tendencia: végre többen vonatoznak

Megfordult a vasút utóbbi években tapasztalt kedvezőtlen utasvesztési folyamata: tíz év óta idén először nőtt a vasúton utazók száma, és növekedett az általuk megtett távolság is – közölte a MÁV-Start Zrt. hétfőn.

MNO
2011. 09. 19. 9:55
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A MÁV-Start Zrt. az idei év első nyolc hónapjában több mint három és fél millióval több fizető utast szállított Magyarország területén, mint 2010-ben, és az általuk megtett távolság csaknem 160 millió kilométerrel nőtt tavalyhoz képest – tájékoztat Monszpart Zsolt, a MÁV-Start Zrt. vezérigazgatója a közleményben.

A vasúti társaság közlése szerint egyre többen választják az intercityket: a tavalyi évhez képest mintegy négyszázezerrel több utas utazott az emelt szintű szolgáltatásokat nyújtó járatokon. A távolsági forgalomban a legjelentősebb utasszám-növekedés a Budapest–Győr–Hegyeshalom, a Budapest–Debrecen–Nyíregyháza és a Budapest–Miskolc–Nyíregyháza vonalon tapasztalható. A budapesti elővárosi forgalomban elsősorban a Piliscsaba–Esztergom, az Érd–Pusztaszabolcs és a Gödöllő–Hatvan vonalakon utaznak többen.

Növekedés tapasztalható a nemzetközi utazások tekintetében is, idén elsősorban az ausztriai, franciaországi, olaszországi és romániai úti célok esetében utaztak többen.

Az internetes jegyvásárlások aránya emelkedő tendenciát mutat mind a belföldi, mind a nemzetközi vásárlásokat tekintve. A belföldi menetjegyeket érintő tranzakciók száma 2010 azonos időszakához képest csaknem húsz százalékkal emelkedett. További, jelentős növekedést vár a személyszállító vasúttársaság még az idei évre tervezett fejlesztésétől, amellyel az utasok már bárhol kinyomtathatják az online megvásárolt menetjegyeket, nem kell emiatt az állomásokon található jegykiadó automatákhoz menniük.

(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.