Megkezdte munkáját az uzsorások elleni nyomozócsoport

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) egy 12 főből álló külön nyomozócsoportot állított fel az uzsora-bűncselekmények felderítésére, emellett az ország hat régiójában megerősítik a rendőri erőket – mondta Garamvölgyi László szóvivő kedden az MTI-nek.• Külön nyomozócsoport alakult az uzsorások ellen

MNO
2011. 09. 20. 13:55
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A dandártábornok tájékoztatása szerint a több évtizedes nyomozói tapasztalattal rendelkező rendőrökből álló csoport az országos rendőrfőkapitány döntésére, az ORFK bűnügyi főigazgatóságán belül jött létre, és hétfőn már meg is kezdte munkáját. Feladata, hogy a különösen súlyos, sorozatjellegű uzsoraügyeket központi hatáskörbe vonja, a különféle szerveknél vagy megyei hatáskörben folyó ügyeket összehangolja, segítse tette hozzá. Az ORFK szóvivője az MTI-nek azt is elmondta, hogy Kiskunhalason szeptember végéig, majd még ez évben Pécsett is felállítják a Készenléti Rendőrséghez tartozó, 165 főből álló bevetési osztályt. A Miskolcon, Nyírbátorban, Győrben és Szombathelyen már felállított csoport jelenléte is segíti majd az uzsora-bűncselekmények felderítését és a prevenciót.

Garamvölgyi László elmondta: az ország 15 megyéjében és a fővárosban jelenleg 220 eljárás folyik uzsora-bűncselekmények miatt, közülük 134-et már befejezett a rendőrség, 52 ember ellen alkalmaznak különféle, személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedéseket. Az ORFK szóvivője szerint a média híradásainak köszönhetően a sértettek bátrabban mernek feljelentést tenni, így hetente sikerül elfogni egy-egy gyanúsítottat. A dandártábornok megjegyezte: önmagában az uzsora-bűncselekményt a törvény öt évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatja, de ehhez a bűncselekményhez sokszor más cselekmény, önbíráskodás, zsarolás, testi sértés is társul.

Arra a kérdésre, hogy mit tud tenni a rendőrség annak érdekében, hogy a sértett később ne vonja vissza vallomását, feljelentését, a szóvivő azt mondta: a tanú védelmére eddig is volt lehetőség, amelyet a rendőrségi törvény biztosított, és ha a Büntető törvénykönyv módosítása életbe lép, a büntetőjogi védelmük is fokozottabb lesz. A fő hibát abban látja, hogy a sértettek nincsenek tisztában a jogaikkal. Megjegyezte: korlátlanul enyhíthető lesz annak a büntetése, aki vallomást tesz és együttműködik, mielőtt a hatóság tudomást szerez az uzsora-bűncselekmény elkövetéséről.

A Magyar Nemzet keddi számában írt a külön nyomozócsoport felállításáról.

(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.