Próbálnak bennünket utánozni

Versenytársainál jobb nézettségi adatai vannak a Hír TV-nek a 18 és 49 év közötti korosztályban – mondta lapunknak adott interjújában Szikszai Péter, de konkrét számokkal nem szolgált. A csatorna műsorokért felelős vezérigazgató-helyettese megjegyezte, szeptember 5-től megújult műsoraikat országosan mintegy hárommillió háztartásban lehet fogni. A televízió új műsorstruktúrájában Csintalan Sándor és Borbás Mária sem kap helyet, Szikszai Péter ennek okairól is nyilatkozott.

Magyar Nemzet
2011. 09. 10. 2:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Fél éven belül ez már a második műsorstruktúra-váltás a Hír TV-n. Ennyire gyorsan változnak a nézők igényei, vagy a márciusi stratégiaváltás nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket?
– Márciusban a híradók sűrítésével készítettük elő a mostani műsorstruktúra-váltást. A Hír TV mögött nem áll multinacionális tőke, egy nagy változtatáshoz mindent belső kapacitásból kell megoldanunk. Ez nálunk azt jelenti, hogy a grafikusaink a napi munkájuk mellett elkészítették az új műsoraink arculatait, az egyik vágónk a szabadsága alatt megírta az új főcímzenéket, a műszaki munkatársak pedig napokig nem aludtak, hogy beállítsák az új díszleteket. Összességében féléves folyamatos munka eredménye az, ami szeptember 5-től látható a képernyőn.

– Ez a folyamat most már lezártnak tekinthető? Hiszen például a Híradót visszavitték a korábban megszokott díszletek közé, és a barnás Budapest-háttér a Dunával eltűnt.
– A csatorna védjegyévé vált newsroomos hátteret meg akartuk tartani, de át kellett díszletezni a stúdiót, és újra bevilágítani. A munkálatok alatt ideiglenes volt a díszlet. Mivel egy stúdióterünk van, és az adás nem állhat le, szükségmegoldás kellett.

– Milyen tendenciát mutat a Hír TV nézettsége, és mit várnak az új műsorstruktúrától erre vonatkozóan?
– Az esti Híradó a legnézettebb műsorunk, amelyet a Célpont követ népszerűségben. A Riasztás című bűnügyi magazinunk is egyre közkedveltebb. Általánosan annyit tudok elmondani, hogy a versenytársainknál jobban állunk a kereskedelmileg fontos célcsoportban, a 18 és 49 év közötti korosztályban. Mivel a Hír TV nem fogható minden háztartásban, a nagy kereskedelmi csatornákhoz és a köztévéhez nem mérjük magunkat.

– A Hír TV hány háztartásban érhető el?
– Az összes kábelszolgáltatónál jelen vagyunk, több mint hárommillió ember láthat bennünket.

A teljes interjút a Magyar Nemzet 2011. szeptember 10-i számában olvashatják.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.