Rágalmazás miatt Budai Gyula följelentette Havast

Nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás gyanúja miatt feljelentette az elszámoltatási kormánybiztos Havas Szófiát, az MSZP egészségpolitikusát a Pesti Központi Kerületi Bíróságon.• Feljelentés Havasék ügyében

MNO
2011. 09. 22. 15:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Budai Gyula feljelentésében – mint arról az MTI-t csütörtökön tájékoztatta – emlékeztetett: szeptember 15-én feljelentést tett hűtlen kezelés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen az Egészségügyi Minisztérium megbízási szerződésein keresztül történt, „vélhetően fiktív munkavégzések kapcsán feltárt visszásságok miatt”. A feljelentés részét képezte Havasnak a minisztériummal kötött szerződése is, amelyben az Országos Gyógyintézeti Központ bezárása volt feladatként meghatározva – közölte, hozzátéve: a szerződéshez, az azzal kapcsolatban kiállított számlákhoz nem csatoltak teljesítési igazolásokat.

Ezt követően – folytatta a kormánybiztos – Havas nyilatkozot tett a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában, ahol egyebek mellett a teljesítési igazolásokról beszélt, és szóba hozta Budai fizetését is. A kormánybiztos szerint az interjúban Havas úgy állította be őt, mint aki csak azért kap kétmillió forintot havonta, hogy a Havas személyéhez köthető megbízási szerződéseket vizsgálja, holott – írja Budai – jelenleg is több mint 30 kiemelt ügyben vizsgálódik.

Kitér arra is, hogy tavaly novemberi kormánybiztosi kinevezése óta jogosult országgyűlési képviselői fizetése mellett államtitkári besorolású bérre. Az elszámoltatási kormánybiztos úgy látja, mindezek alapján megállapítható, hogy Havas állítása valótlan, és alkalmas arra, hogy becsületét csorbítsa, ezért rágalmazás gyanúja miatt feljelentést tett.

Budai arról is tájékoztatott, hogy pénteken emellett – ugyancsak rágalmazás gyanúja miatt – azért is feljelenti majd a bíróságon Havast, mert a Népszava szerdai számában azt nyilatkozta: „Előfordulhat, hogy amikor az embert nagy szolgálati autókkal viszi ide-oda a sofőr a városban, nem figyelhet fel minden csip-csup apróságra maga körül. Nem tűnt fel neki, végül is nem szemorvos, hogy jól lásson.”

A kormánybiztos ezzel kapcsolatban azt közölte, hogy szolgálati gépjárműre igen, sofőrre azonban nem jogosult, szolgálati kocsiját maga vezeti. „Havas számára is köztudott, hogy nem orvosi, szemorvosi, hanem jogi diplomával rendelkezem, és elmondható, hogy egyébként sem azonosítható a jó látási képesség a szemorvosi végzettséggel. Ellenben Havas kijelentése második mondatával képességeimet becsmérlő, munkámat ócsárló kijelentést tett” – írta.

(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.