A pályázat a vezetői információs rendszer kiépítését, a Miskolci Egyetemen diplomát szerzettek elhelyezkedésének követését, a campuson elérhető hallgatói szolgáltatások korszerűsítését, hatékonyságának növelését és fejlesztését szolgálják az informatikai háttér kiépítése nyomán.
A csütörtökön tartott pályázati fórumon két alprojekt részleteit ismertették a pályázati vezetők a Miskolci Egyetem szenátusának tagjai előtt. A Diplomás Pályakövető Rendszer (DPR) a végzett hallgatók munkaerő-piaci fogadtatásáról, illetve az egyetemen szerzett ismeretek gyakorlatban történő felhasználásáról szolgáltat pártatlan információkat, két éven belül minden egyetemen.
Az intézmények ily módon egységesített felmérései alapján egyebek mellett a munkaerőpiac számára megfelelő képzési keretszámok is meghatározhatók, hiszen országos szintű, objektív mutatók „rajzolnak” majd képet a hazai felsőoktatásról. A hallgatói visszajelzések a végzettek elhelyezkedési stratégiájáról, átképzésekről és a pályamódosítási kényszer okairól is megbízhatóbb információt nyújtanak. A végzést követő első, harmadik és ötödik évben végzett felméréseket olyan összetett tesztrendszer foglalja magába, amely országos, intézményi, kari és szakspecifikus kérdéseket vizsgál.
A Vezetői Információs Rendszer (VIR) az irányítási mechanizmusok és rendszerek minőségi megújítása elsősorban az intézmény külső körülményekhez, változásokhoz való alkalmazkodását támogatja.
A finanszírozási rendszer módosításai, a felsőoktatásban zajló verseny, a nem állami intézmények számának, szerepének és súlyának változása, a határok megnyílása mind olyan elem, amelyekre az egyetemnek valódi piaci szereplőként kell reagálnia. Ennek megvalósításához a cél az, hogy számos területen – például a döntéshozatal, az ágazati és intézményi adatszolgáltatás – növeljék a hatékonyságot. A pályázatban eddig megvalósított alrendszerek hallgatói, felvételi, gazdálkodási, ingatlan-nyilvántartási, pályázati és diplomás pályakövetési tartalmat kezelnek.
(MTI)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.