Dragan Bajics volt már szerb, görög és magyar börtönben is. Otthonról 17 évesen szökött meg, szüleinek azt mondta, Boszniába megy harcolni – mondta az MTI Hírcentrumnak adott interjújában Saveta Bajics, Dragan Bajics anyja.
Mint mondta, fiuk 2007 szilveszterén szökött meg a nagybecskereki börtönből, azóta nem hallottak róla, úgy vélték, valaki megölhette. A férfi apja, Mirko Bajics úgy nyilatkozott, mindent elkövettek, hogy jó útra térítsék őt. „Nem tudom elhinni, hogy képes volt arra, amivel gyanúsítják. Sosem viselkedett erőszakosan (…). De aki ilyenre képes, legyen akár a fiam, életfogytiglant érdemel” – fogalmazott.
Anyja azt mondta, nem tudna találkozni újra fiával, és felfoghatatlan, amit tett. „Holnap emberek közé kell mennem. Nem tudom. Szégyellek kimenni az utcára.”
A Blic című belgrádi lap szerdai közlése szerint a 38 éves Dragan Bajicsot Szerbiában már többször elítélték közokirat-hamisítás, autólopás, rablás és egyéb bűncselekmények miatt.
„A szerb állampolgárságú Dragan Bajics a vizsgálat során, amelybe az FBI is bekapcsolódott, azt állította magáról, hogy macedón nemzetiségű, és egy 39 éves férfi, Aleksandar Mencev nevére szóló, eredeti dokumentumot találtak nála. Fennáll a gyanú, hogy Bajics három álnevet használt” – olvasható a Blic internetes portálján.
Ivica Dacics szerb belügyminiszter szerdán Belgrádban megerősítette, hogy a Budapesten őrizetbe vett szerb gyanúsítottat, az 1973-ban Verbászon született Dragan Bajicsot, a szerb rendőrség már körözte, mert számos bűncselekményt követett el, és megszökött a nagybecskereki börtönből. „A szerb belügyi szervek segítettek magyar kollégáiknak a keresett személy beazonosításában” – mondta Dacics, aki már arról számolt be, hogy tizenhatféle álnevet használt a körözött szökevény.
Bajicsot azzal gyanúsítják, hogy egy magyarországi házaspárral együttműködve a Csepel-szigeten kirabolt, majd élve eltemetett több embert. A rendőrök augusztus 11-én Csepelen, egy erdős területen négy, feltehetőleg emberölés áldozatává vált ember holttestét hantolták ki. A testek azonosítására, koruk, nemük, haláluk pontos körülményeinek és okának megállapítására igazságügyi orvos szakértőt vontak be az eljárásba. Ez a vizsgálat még tart.
(MTI)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.