A Fidesz-frakció szerdai közleményében hangsúlyozza, hogy a Fidesz számára fontos az emberek véleménye – még Török Zsolté is. Felidézik, hogy a szocialisták szóvivője szerdán azt mondta, hogy „a magasabb jövedelműeknek több adót kell fizetniük, az alacsonyabb keresetűeknek pedig kevesebbet”. Hangsúlyozzák, hogy az arányos adórendszerben, aki tízszer többet keres, az tízszer többet is adózik.
Török Zsolt, az ellenzéki párt szóvivője szerdán a nemzetgazdasági tárca előtt tartott sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a magasabb jövedelműeknek több adót kell fizetniük, az alacsonyabb keresetűeknek pedig kevesebbet. Ez egyfajta visszaállítását jelentené a korábbi adórendszernek, ami progresszív, többkulcsos volt, és több pénzt hagyott az embereknél – hangzott el. Azt mondta, hogy a háromszázezer forint alatti jövedelműektől az egykulcsos adó jelentős összegeket vett el.
Az MSZP szerint a többkulcsos rendszert, egy pótkulcs bevezetésével lehetne megvalósítani, ez a miniszterek és államtitkárok és a hozzájuk hasonló „milliós fizetésekre” vonatkozna. Ezzel a költségvetési hiány is csökkenne, az embereknél is több pénz marad, és kevesebb megszorításra van szükség – vélekedett.
(MTI)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.