Lopakodó diktatúrát és félelmet lát az LMP

Az LMP szerint 1956 fényében szégyellnünk kell magunkat.

Kovács András
2011. 10. 23. 13:04
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Koncz Zsuzsa és Szörényi Levente dalaira gyülekeztek az LMP tagjai, szimpatizánsai a Műegyetem előtt tartott megemlékezésre. A szemerkélő esőben végül körülbelül ötvenen gyűlhettek össze, többek között megjelent Jávor Benedek és Scheiring Gábor is, és természetesen Karácsony Gergely, aki a II. kerületi időközi országgyűlési választáson próbálja elhódítani a megüresedett mandátumot.

A megemlékezés rögtön egy bakival indult, mivel az LMP szóvivőjét Vágó Bernadettként mutatták be, aztán hamar kiderült, hogy valódi vezetékneve Szél. Rövid beszédében azt a kérdést tette föl, hogy a mai magyarság méltó-e 1956 örökségéhez. Véleménye szerint rosszul vizsgáztunk, mivel az ígéretekkel szemben mostanra óriási egyenlőtlenségek alakultak ki a társadalomban. Szél úgy látja, hogy mostanra olyan rossz a helyzet, hogy még a „szabadság kis köreit is felszámolják”. Az LMP szóvivője végül kijelentette, hogy szégyellnünk kell magunkat '56 fényében.

Ezt követően Karácsony Gergely lépett a mikrofonhoz, aki vicces felütésként úgy kezdte: „bíztam benne, hogy Schiffer Gergelyként mutatnak be, mert ez is a párt egységét mutatná.” Karácsony aztán komolyra fordította a szót, és kijelentette, hogy nem tudunk mit kezdeni 1956 örökségével. Az országgyűlési képviselő szerint a III. köztársaság elitje képtelennek bizonyult a forradalom örökségének továbbviteléhez, ráadásul a társadalmi igazságosság nem lett a demokrácia része.

Lopakodik a diktatúra

„Öt éve végzetes sebet kapott a köztársaság, ami elvezetett a kétharmados többség létrejöttéhez, amely a demokrácia utolsó elemeit is lebontja” – fogalmazott az LMP-s honatya. Karácsony úgy vélte, hogy lopakodó diktatúra van, amely ellen nem a teljes ellenzéki összefogás az orvosság, hanem a sokszínűség. „A mostani helyzet pozitívuma, hogy a magyar társadalom megismerheti a szabadság elvesztésének a félelmét.” Az ökopárt képviselője végül a véleményének is hangot adott, miszerint ha a Rákosi-diktatúrát sikerült legyőzni, akkor a mostani többséget is meg tudják buktatni.

Fontos megemlíteni, hogy szemben a mostani kormánnyal, a Rákosi-rendszerben az ellenzéki politizálás szisztematikus megsemmisítése zajlott, valamint több százezer ember ellen indult mondvacsinált okokból eljárás.

A rendezvény végén felszólították a jelenlévőket, hogy csatlakozzanak ahhoz a menethez, ami az Egymillióan a sajtószabadságért tüntetéshez indul az Erzsébet hídhoz. Az egyre jobban szakadó esőben a többség inkább a BKV-t választotta.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.