Egy Szálasi-pólós kopasz fiatalember tartja a mobilvécé ajtaját egy, a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének logójával díszített, almazöld sálat viselő hölgynek. Mindez az Alkotmány utcában történt, nem sokkal a szombat délutánra hirdetett érdekvédelmi demonstráció előtt. Pár perccel később és néhány méterrel odébb Árpád-sávos karszalagot viselőket győzködnek a tüntetés szervezői, hogy inkább ne vegyenek részt a rendezvényen. A Kossuth tér metrókijárójánál pedig a Thürmer Gyula vezette Kommunista Munkáspárt képviselői készülődnek, majd egyikük megszólal: elvtársak, 15 perc, és indulunk.
Alig egy negyedóra alatt történt mindez, ráadásul egy mindössze néhány ezres tömegben, a rekordkísérlet tehát nem sikerült: nem lett a csütörtöki D-day második felvonása a rendszerváltás óta szervezett legnagyobb demonstráció. Kicsinyített mása volt csupán az áprilisi, Hősök terén megtartott nemzetközi szakszervezeti tüntetésnek, ám – amint a fent szemléltetett példa is mutatja – a szóban forgó tiltakozó nagygyűlés sem nélkülözte a karneváli hangulatot és színpompát. Ahogy azt már a bohócforradalomnál tapasztalhattuk, itt is a világ legtermészetesebb dolgának tűnt, hogy valaki kék-fehér Oktoberfest-kalapban követelje az Orbán-kormány távozását, vagy hogy a kiegyenesített kasza mintájára egy rúdra szerelt dudával tülköljön a korkedvezményes nyugdíjak elvétele ellen.
És közben feltűnik a „disznókormányozó” Gyurcsány Ferenc, a pár napja őt még kizárással megkínáló Horváth Csaba, erre kerekezett Závada Pál író és Pásztor Tibor belvárosi MSZP-s, osztogatják Seres Mária újságát, de kinézett a Kossuth térre Ripp Zoltán történész, valamint Radnóti Sándor és Vajda Mihály filozófusok. Karácsony Gergely LMP-s képviselő felbukkanása pedig szinte természetes volt annak fényében, hogy nemrég még Jobbik–LMP–MSZP technikai koalíciót emlegetett. A Parlament parkolójában felállított pódiumon pedig Pityinger Dopeman László volt a házigazda, a rapper olyanokat mondott például, hogy csak a népnek lehet kétharmada, és hogy valamiért gyűltetek össze és nem valami ellen. Beköszöntője után felolvasták a rendezvényt támogató szakszervezetek neveit: a félórás felsorolásban helyet kapott a Hallgatói Hálózat Facebook-csoport, a Magyar Cigányzenészek Szakszervezete is, a legnagyobb tapsot a Vasas Szakszervezeti Szövetség kapta. A technikai közleményeket itt is kulturális programok szakították meg: elhangozott Illyés Gyula egy mondata a zsarnokságról, amely közben egy pirospozsgás büntetés-végrehajtó többször is felkiáltott: még kér a nép, most adjatok neki. A Hold utcai templomban pedig esküvő volt, a vőfély megafonnal terelte össze a fényképezéshez a násznépet.
A szakszervezeti vezetők beszédei egyforma nagy tetszést arattak, talán azért, mert mind ugyanarról szóltak. A kormányt ostorozták – a hátsó sorokban elő is került egy kis időre egy karikás ostor, ám a terepszínű nadrágos úrra rászóltak, úgyhogy hamar abbahagyta a pattogtatást –, társadalmi párbeszédet szorgalmaztak és persze követelték, hogy maradjon meg a korkedvezményes nyugdíjuk. Dopeman később arra kérte a jelenlévőket, hogy építsenek fel a narancsleves dobozokból az előzetesen bejelentett piramis helyett egy később lebontandó „falat”. Ehhez háttérként természetesen a Pink Floyd dala szólt, később pedig a Képzelt riport nótáira tapsolhattak a szakszervezetisek. Sokan azonban már ekkor hazaindultak, vagy ahogy nőtt a Parlament árnyéka, úgy ültek egyre többen a narancssárga műanyag hálóval körülvett árvácskák közé a fűbe, hogy élvezzék az októberhez képest szokatlan jó időt. Így elég sokan már csak a Bajcsy-Zsilinszky utcánál hallhatták távozóban azt, amint Kónya Péter főszervező úgynevezett szolidaritási mozgalmat hirdetett, amelyhez szakszervezetek, civilek és magánszemélyek csatlakozását várják. Mi is az érdekvédők parkoló buszánál jártunk már, amikor az operatív törzs tagja a köztársaságot éltette.
(Fotók: Hegedűs Márta/Magyar Nemzet)
rendőrkapitány
Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.
