A választók 58 százaléka szavazott kedden

Nemcsak polgármestert váltottak a nagycenkiek, de voksaik nyomán a képviselő-testület tagsága is nagyrészt kicserélődött.

BL
2011. 11. 16. 9:17
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A hat, most megválasztott képviselő közül csupán kettő neve szerepelt az előző testület tagnévsorában. A választáson mindkét polgármester- és a 13 képviselőjelölt is függetlenként indult.

Éjjel fél 11-kor még arról tájékoztatott Zsugonits Imréné, a választási bizottság elnöke, hogy egyelőre csak a polgármester-választás eredményét sikerült összesíteniük. Az urnához járulók többsége Csorba János eddigi alpolgármestert választotta településvezetővé. A győztes – a munkanapi szavazás ellenére 58,22 százalékos részvétel mellett – 545, a végül alulmaradt, a nagyközséget öt éven át irányító Ivánkovics Ottó pedig 345 szavazatot kapott.

Az Országos Választási Bizottság honlapján olvasható adatok szerint tavaly októberben a jogosultak 60,02 százaléka járult az urnához. A most vesztes korábbi polgármester akkor a voksok 62 százalékával nyerte el mandátumát. A képviselő-testület önfeloszlatását a tagok többsége először augusztus 4-én, majd – miután a polgármester az önkormányzati törvény biztosította lehetőséggel élve ismét napirendre tűzte a témát – két héttel később szavazta meg. Az indítvány támogatói azzal indokolták álláspontjukat, hogy képtelenek együttműködni a polgármesterrel, mert annak vezetői stílusát nem tartják megfelelőnek.

A polgármester akkor úgy nyilatkozott, hogy a testület a település közösségére nézve hibás döntést hozott, ennek hátterében pedig egyéni érdekek és ambíciók állnak. Hozzátette: ismét versenybe száll a posztért, mert Nagycenkért kíván tevékenykedni.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.