A II. kerület kormánypárti polgármestere indoklásában azt írta: jelenleg a parkolási szolgáltatásokat a társaságok értékesítik, a személyszállításért a szolgáltatók szednek díjat, míg az úthasználatért az Állami Autópálya Kezelő Zrt. véleménye szerint ebből egyenesen következik a széttagoltság, a szolgáltatók tárgyalási potenciálja pedig korlátozott a továbbértékesítést végző cégekkel szemben.
A javaslat ezt úgy küszöbölné ki, hogy az említett szolgáltatások mobilfizetési rendszeren keresztül történő értékesítése egy állami tulajdonú szervezet kizárólagos joga lenne. Az állami társaság bevételét a szolgáltatásoktól kapott továbbértékesítési árrés, és az ügyfelektől kapott – rendeletben rögzített mértékű – kényelmi díj jelentené.
Az indítvány az átmeneti rendelkezések között előírná, hogy a törvény hatálya alá tartozó tevékenységet végző szervezetek kötelesek átadni az ügyfeleik regisztrációját és számlaegyenlegét „a nemzeti mobilfizetési társaságnak”, lehetővé téve a zökkenőmentes átállást.
Láng Zsolt részletes indoklása szerint a központosított mobilértékesítésű szolgáltatások körébe azokat az állami vagy önkormányzati szolgáltatásokat sorolná, amelyek a felhasználók széles körét érintik, és amelyek esetében hazai vagy külföldi tapasztalatok alapján rendelkezésre állnak megfelelő mobilfizetési technológiák. Emellett lehetővé tenné, hogy e szolgáltatások körét később kiterjesszék.
A törvényjavaslat a parkolási és az útdíjak esetében 2012. július 1-jén, a személyszolgáltatási szolgáltatások esetében 2013. január 1-jén lépne hatályba.

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.