Az egyik sérült az iskolai mészárlás elkövetője

Gyanúsítottként hallgatták ki és őrizetbe vették az iskolai késelés egyik sértettjét, mivel ellentmondásba keveredett az ügy vizsgálatának kezdeti stádiumában.

NT
2011. 11. 17. 13:09
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egy mobiltelefon miatt alakulhatott ki a konfliktus, az elkövető pedig nem az intézmény diákja – számolt be az esetet követően a Hír TV tudósítója, akinek a város polgármestere nyilatkozott az ügyben. A polgármester elmondta: a rendőrség még nem tájékoztatta a történtekről, így nincs tudomása a nyomozás állásáról. Az iskolába – amelyet korábban biztonsági őrök felügyeltek – két irányból lehet bejutni – tette hozzá Bráz György.

A bűnesetet az intézmény vezetése azonnal észlelte, így a rendőrség és a mentőszolgálat perceken belül a helyszínre érkezett. A gyermekeket ért sokkhatás miatt csütörtökre összehívják a szülőket – tájékoztatta a Hír TV-t a polgármester.

A rendőrök elfogták a feltételezett elkövetőt, az iskola diákjai szerint egy körömi iskolatársuk volt az, akit a hatóságok előállítottak az autóbuszról – írta szerdán a Boon.hu internetes hírportál.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.