Az IMF-fel való szakítás sosem merült fel

Magyarország nem adhatja fel alaptörekvéseit – közölte Kósa Lajos pénteken az m1 Ma Reggel című műsorában.

NT
2011. 11. 18. 6:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Nemzetgazdasági Minisztérium csütörtökön közleményben tájékoztatta az MTI-t, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szokásos éves gazdaságpolitikai konzultációjának keretében a kormány megkezdi a tárgyalásokat egy új típusú együttműködésről a valutalappal.

Kósa Lajos a köztelevízióban kijelentette: „az, amit korábban a szocialista kormányok tettek, hogy lényegében egy komplett kormányprogramot írattak az IMF-fel, vagy hajtottak végre szó nélkül – elvették a 13. havi nyugdíjat, a 13. havi fizetést, megszorítások tömkelegét fogadták el, be akarták vezetni az ingatlanadót általánosan és kötelező jelleggel a lakásokra is –, erre nem kerül sor, mert ez az elveinkkel lenne ellentétes”.

Arra a felvetésre, hogy egy elővigyázatossági hitelmegállapodásról lehet-e szó, a Fidesz-alelnök úgy válaszolt: „nem, arról van szó, hogy azt látjuk, hogy az IMF-fel való együttműködés gazdaságpolitikai megfontolás kérdése”, ha az előbbi elveket nem sérti. Olyan mértékű bizonytalanság lett úrrá Európán, amelyben helyes, ha az ember a gazdaságpolitikai taktikai lépéseit újragondolja – mondta. Hiába jelent meg a háromnegyed éves gazdasági növekedéssel kapcsolatban rendkívül biztató adat, hiába nyilatkozta mindenki, hogy a magyar költségvetés 3 százalék alatti hiánya tartható, hiába hajtja végre Magyarország szisztematikusan a Széll Kálmán-tervben megfogalmazott vállalásokat, mindez „mit sem változtatott például a forint megítélésén”. Ezért muszáj olyan eszközökhöz is nyúlni, amelyek kezelik ezt a „ideges hangulatot” – emelte ki.

Arra a felvetésre, hogy az IMF eddig szitokszó volt, Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter pedig még három napja is kritikusan nyilatkozott a valutaalappal kapcsolatban, Kósa Lajos úgy reagált: ha a körülmények megváltoznak, akkor alkalmazkodni kell hozzájuk. Arra a kérdésre, hogy három nap alatt változtak-e meg a körülmények, úgy reagált: „ön a múlt héten számított arra, hogy összeomlik a Berlusconi-kormány”? Megjegyezte, „lehet tudni, hogy bizonyos programokban nem fogadjuk el az IMF álláspontját„, de „az IMF-fel való szakítás sosem merült fel”.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.