Együtt is nyaraltak
Gál és Hunvald is vitatta a tanú nyilatkozatait, állították, hogy soha nem beszéltek olyasmiről, amit a tanú előadása szerint tőlük hallott. Hunvald azt is vitatta, hogy valaha Jaguar típusú személygépkocsija lett volna. Hunvald és egy kedden mellette tanúskodó barátja egybehangzóan állította, hogy a Jaguar a baráté volt, ő vásárolta, és csak két-három alkalommal adta kölcsön a kocsit a polgármesternek. Erre a sofőr azzal állt elő, hogy Hunvald barátjának nem lehetett pénze a nagy értékű autóra, ennek megvásárlásakor, és más üzleti ügyekben is csupán a polgármester strómanjaként járt el. A szembesítések eredménytelenek maradtak. A tárgyaláson kiderült, hogy a sofőr távoli rokona a polgármesternek és a 2000-es évek első felében kétszer együtt is nyaraltak családjaik.
Hunvald a keddi tárgyaláson szóvá tette, hogy a sofőr a korábbi vallomásaiban olyan szavakat, fordulatokat használt – például vagyongyarapodás, érdekkör – amelyeket ő az együtt töltött évek során soha nem hallott tőle, olvasott viszont a sofőr vallomásaiban olyanokat, amelyek az eljárás során – előbb meggyanúsított, majd a vádlottakat terhelő, az ügyészség álláspontját alátámasztó vallomások megtétele után – tanúvá lett személyek nyilatkozataiban köszönnek vissza.
Gál, Hunvald és a további 23 vádlott többsége az eljárás során javarészt tagadta bűnösségét.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!