A Policy Solutions és a Friedrich Ebert Stiftung alapítvány csütörtöki rendezvényére megtelt az Aranytíz különterme. Meglepő volt, hogy a kicsiny helyiségben kétharmadot is meghaladó arányban voltak jelen a fiatalok, ami mostanában ritkaságszámba megy, ha balliberális közéleti személyiségek adnak elő. Persze a ruházat alapján kijelenthetjük, hogy erősen felülreprezentáltak voltak a politológushallgatók – náluk a zakó/farmer vagy öltöny/hátizsák összeállítás legalább annyira bevett öltözködési szokás, mint futballhuligánoknál a melegítő/övtáska kettős, vagy beépített rendőröknél a napszemüveg/bőrkabát kombó.
De a valóságmagyarázók (Schiffer András használta a rendezvényen ezt a jó kis szót egyébként) ilyetén arányban való jelenléte abszolút érthető, hiszen a panelbeszélgetések tartalma, vagyis a szélsőjobboldal és a baloldal viszonya, megspékelve a médiával és a bizonytalan szavazókkal mindig izgalmas a politológusok és közvélemény-kutatók számára. Plusz ott volt a zárópanel: egy házszabályok által nem kötött Mesterházy–Schiffer „napirend előtti”, ahol borítékolható volt a II. kerületi időközi választás és a Jobbikkal (is) közös technikai koalíció felbukkanása.
Angol barátunk
Értelemszerűen erre voltak a legtöbben kíváncsiak, ám előtte még a Friedrich Ebert Stiftung magyarországi vezetője mondott pár üdvözlő szót és közölte: nyitányában valószínűleg nem fog sok újdonságot mondani. Valóban: elhangzott például, hogy a demokratikus pártoknak meg kell szólítaniuk a bizonytalan szavazókat a demokrácia védelmében. Ezt követően jött az első szekció, amelyben Adam LeBor, a The Economist tudósítója, Hegyi Gyula egykori MSZP-s EP-képviselő, Boros Tamás, a Policy Solutions elemzője, és Németh Szilárd, az ATV szerkesztője arról beszéltek, hogy miként bánjon a média a radikális politikai erőkkel.
„Angol barátunk” (Hegyi Gyula aposztrofálta így a brit zsurnalisztát) azzal kezdte, hogy a Jobbik nem neonáci párt, ugyanakkor a Magyar Gárda fellépését sokkolónak nevezte, és meglepetésének adott hangot, hogy a választásokkor egyedül a radikálisok osztogattak angol nyelvű tájékoztatót a külföldi tudósítóknak. De továbbment: fontosnak tartotta, hogy a maga részéről beszámoljon arról, miért sikeres ez a párt, miért szavaznak rá és persze kik. Kiderült aztán az is, hogy ő nem csinál gondot abból, hogy a Jobbik egyáltalán nem illik bele az európai mainstream radikálisok közé, közölte, az alapján nem szelektálhat újságíró, hogy az iszlámellenesnek teret ad, az antiszemitának meg nem. „Arról kell írnunk, ami történik, ha nem ezt tesszük, nem vagyunk újságírók” – mondta.
Hegyi Gyula ugyan mint újságíró mutatkozott be, de politikusi énje nem múlt el nyomtalanul: „fölállok, hogy lásson a kedves közönség”. Ő másképp látja a helyzetet, mint angol barátunk, hiszen fontosnak tartja, hogy a nyugati radikálisok – meghaladva a neonáci ideológiát – ma már inkább Európa liberális értékeit védik és ezért szerinte nem véletlen, hogy a Jobbikot nem fogadta be semmilyen szélsőjobboldali internacionálé. Arról is volt véleménye, hogy nagy az átszavazás bal és szélsőjobb között, egy „kemény francia közmondást” idézett: könnyebb a munkásnak megbocsátani, amiért a nácikra szavaz, mint a politikusoknak, akik miatt ezt teszi. Angol barátunkkal ellentétben azt gondolja, hogy a médiumok nemcsak csatornák, amiken átfolyik az információ, hanem felelősséggel tartoznak a demokratikus közvélemény kialakításával kapcsolatban is.
Boros Tamás a Jobbik médiaszereplése kapcsán lyukacsos karanténról beszélt, mivel a Policy Solutions számításai szerint a közmédiában 5-6 százalékát teszik ki a radikálisokkal kapcsolatos hírek, míg a kereskedelmi csatornáknál ez elenyésző. Felhívta a figyelmet arra is, hogy az LMP-vel ellentétben a Jobbik felépítette saját médiáját. Amikor arról beszélt, hogy a YouTube-on 600 ezren nézték meg kampányfilmjüket, Hegyi Gyula felszisszent. A médiában szereplő radikalizmusról pedig úgy vélekedett, hogy ha csak azt a sajtótájékoztatóját mutatják be egy szélsőséges formációnak, ami szalonképes (mondjuk környezetvédelem), akkor eleve torz képet közvetítenek róluk.
Németh Szilárd az ATV részéről pedig azt mondta: küldetésüknek érzik, hogy bemutassák a radikálisoknak azt az oldalát, amelyet igyekeznek eltitkolni, hogy minél szélesebb képet adjanak. Ehhez képest elmondta azt is, hogy a Jobbik feljelentette őket hét alkalommal a kiegyensúlyozatlanságra hivatkozva, mert nem tudósítottak a rendezvényükről. Ám a médiahatóság – „akármi is volt a médiatörvény körül” – hatszor első fokon, egyszer másodfokon a kereskedelmi adónak adott igazat.
Hogyan váltak a szocialisták jobbikossá?
Ez már a politológusok témája volt, és Závecz Tibor az Ipsos képviseletében mindjárt hűtötte is kicsit a rendszert. Természetesen számok segítségével rávilágított, hogy a radikálisok bázismegyéjében, Borsodban rengeteg szavazó maradt távol az urnáktól 2006-ban, a szocialisták győzelmekor, és tavaly, a Jobbik látványos előrelépésekor is. Vagyis Závecz szerint nem lehetetlen, hogy egyszerűen 2010-ben nem szavazott az, aki győzelemre segítette öt éve az MSZP-t és fordítva: 2006-ban sokan voltak olyanok, akiket senki nem tudott voksolásra bírni. Ettől persze a jelenség, az MSZP-ből kiábrándult Jobbik-szavazó még létezik, mondta. Később pedig hozzátette: az biztos, hogy nem attól térnek majd vissza a szavazóik, ha olyan témákat erőltetnek, mint például a demokratikus intézményrendszerek válsága, vagy az Alkotmánybíróság jogainak csorbítása.
Bíró Nagy András (Policy Solutions) egy közelmúltbeli felmérés alapján azt mutatta be, hogy a szavazók azért pártoltak át, mert a baloldaliság sokkal jobban jelen volt a közvélemény szerint Vonáék pártjában, mint a neoliberalizmussal kacérkodó MSZP-ben. Kiket képvisel az MSZP? – hangzott a kérdés, és íme a három legnépszerűbb válasz: az elitet, az értelmiséget, illetve a kisebbséget. A legkevésbé pedig a bérből és fizetésből élőket, a fiatalokat és a szegényeket. Ám Bíró Nagy szerint ez visszabillent, most már nem a Fideszt és a Jobbikot tartják a legbaloldalibbnak, már ami a gazdaságpolitikát illeti, úgyhogy versenyezhet a címért az MSZP, az LMP és a Jobbik.
Krekó Péter a Political Capitaltól pedig arról beszélt, hogy a radikálisok vadászterepe most már nem az MSZP-ből kiábrándultak tábora lehet, hanem a Fideszről lemorzsolódó bizonytalanok. Elmondta, hogy a szocialista derékhadat és a Jobbik törzsközönségét összeköti a közös ellenfélen kívül a rendszerkritikára való hajlam is, ám a utóbbi szinte mindent elutasít, beleértve a nemzetközi szervezeteket is. Felhívta ugyanakkor a figyelmet arra, hogy ennek az átjárhatóságnak hamar vége lesz, mivel más korosztályt szólítanak meg a pártok. És szerinte az MSZP-ben végbement „gyurcsánytalanítás” sem elég ahhoz, hogy megbocsássák nekik a megszorításokat.
Az MSZP ma még mindig elutasított
Aztán egy ebédszünet, és egy jó negyedórás spéttel jött a Mesterházy–Schiffer beszélgetés, ami utólag inkább vitatkozás volt, mint az MSZP és az LMP közeledését segítő diskurzus. A számszerűség okán a szocialista vezető kapott először szót, hogy kifejtse: miként akarják majd megnyerni maguknak a közvélemény-kutatási grafikonokban egyre magasabb tornyot alkotó bizonytalanokat. Más a két párt helyzete, mondta a frakcióvezető és egy nagy sóhaj után közölte: ekkora választási vereség után hosszú ideig kitart a bizalom a kormánypártok mellett, aztán lesz sok bizonytalan, akik majd egy újabb kampányban csatlakoznak az ellenzékhez. Ezért a pártelnök szerint most nekik az a legfontosabb, hogy visszaépítsék a saját hitelességüket, mivel az MSZP ma még mindig az egyik legelutasítottabb párt.
Schiffer András szerint semmi meglepő nincs a mostani felmérésekben, minden választási kiábrándulás után jönnek a valóságmagyarázók, hogy elmondják: ennyi bizonytalan még sosem volt. Ezért szerinte az a legfontosabb, hogy le kell vonni a 2010-es választások tanulságait, és abból kell tanulni 2014-re. Ezt a zöldek első embere legalább annyiszor elmondta, mint hogy ökológiai és gazdasági válság van, valamint hogy az elmúlt 20 év gazdasági paradigmái járatódnak most csúcsra. Az elmúlt két évtized kudarcait egyébként annyiszor emlegette, mint egy tetszőlegesen kiválasztott Jobbik-politikus a kampányidőszakban.
Mesterházy pedig elutasítja a Jobbikkal való együttműködés minden formáját – nem is másolná őket, semmilyen formában –, így a technikai koalíciót is. Témánál voltunk tehát, és jött is a másik forró téma íziben: a II. kerület. Kiderült, hogy az MSZP szavazói rejtőzködtek, és az időközin megmutatták, hogy hányan is voksolnának ma a baloldalra. Schiffer sem volt hajlandó a Jobbiktól ellesett médiatrükkökről beszélni, mivel ő nem ért hozzá, nem is médiamenedzser, ő inkább vállalható, fenntartható, reménykeltő Magyarország-képet szeretne felfesteni alakulatával.
Nagybirtok vs. kisposta
Ezért a zöldek olyan vidékvédelmi programot dolgoztak ki, ami annak a 2 millió embernek segítene, akik tartósan beszorultak a szegénységbe. Zöld fordulatot, háromkulcsos adót, ökológiai adóreformot szeretnének, a közösségi közlekedés fejlesztését, mert meggyőződésük szerint nem a „latifúdiumokat, nagybirtokokat” kell tömni, hanem a helyi közösségeket kell segíteni. Mesterházy egyből hangot is adott annak, hogy miben nem értenek egyet – nem látja a családi gazdálkodás jövőjét –, és megkérdezte: „András, remélem, a kispostákat nem akarjátok újranyitni?!” (Egyébként de, sőt a kisiskolákat is...)
Ezek után Mesterházy felsorolta, hogy miben értenek egyet Schifferékkel: nagyjából azokkal a témákkal, amiket Závecz mondott fentebb. Hogy ne nagyon erőltessék. De a II. kerületben is lehetett volna együttműködni, ez lett volna a politikai innováció – hangzott a vád. Ki lehetett volna próbálni, hogy mennyire hajlandók átszavazni a kormánnyal egyet nem értők. Schiffer erre azzal riposztozott, hogy választmányi döntés miatt nem lépnek választási együttműködésre, felfogásuk szerint az „Orbán-rendszert” széles választékkal lehet legyőzni, hogy azoknak is legyen alternatívájuk, akik nem hajlandók a szocialistákra voksolni. „Az ország nem laboratórium, hogy kísérletezzenek rajta” – mondta, és olyan határozottan, hogy csak úgy sisteregtek bele a klaviatúrák. Elmagyarázta ismét, hogy a technikai koalíció nem arról szól, hogy együtt alkotmányozzanak a Jobbikkal, hanem hogy kétharmados aknák kigyomlálására olyan kérdésekben, amelyekben amúgy is tényszerűen együtt szavaz a három ellenzéki párt. Szerinte így még a Fidesz egyharmad alá is küldhető.
Itt már erősen fogyott a közönség, úgyhogy összegzésre került sor. Előtte Mesterházy megjegezte, hogy „András ugyan sokat dolgozik azon, hogy ne legyen kedvünk együttműködni, de azért van kedvünk”, és hogy Orbán Viktort addig le lehet váltani, amíg titkos választójog lesz Magyarországon. Schiffer pedig maradt az ő verziójánál, ami a jelenlegi kormány leváltását illeti: az emberekkel kell szövetkezni, színes ellenzéki kínálat kell, meg zöld fordulat, és 2010 tanulságainak levonása, valamint választ adni az elmúlt 20 év nagy kérdéseire. Kérdezni nem lehetett.
