Sikerült úrrá lenni a korrupción

Külső szakértők átvilágították a szaktárcának és intézményeinek egész rendszerét, ennek eredményeképpen a tárcavezető 46 büntetőfeljelentést tett.

TK
2011. 11. 23. 3:30
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A munkáltatók is jól járnak ezzel az intézkedéssel, mert egy éven keresztül a közterhek, a bérjárulékok felét kell csak fizetni. Ezzel a lépéssel hatezer fővel sikerül bővíteni a honvédség létszámát – írja a Magyar Nemzet.

Hende Csaba elmondta, hogy az általa vezetett minisztériumnál harmincszázalékos leépítés történt, ezzel csökkentették a bürokráciát és forrásokat takarítottak meg, miközben összevontak hivatalokat, például a katonai titkosszolgálatokat. A központi költségvetésből kifizetik a Honvédkórház hatmilliárd forintos lejárt tartozását és a jövőben az intézmény költségvetését öt és fél milliárddal kiegészítik, ezzel a magyar egészségügy megújításának egyik zászlóshajója lesz a kórház.

„Az Egyesült Államokhoz tavaly egy nagyon komoly igénnyel fordultunk, és ezt amerikai partnerünk teljesítette. Nagy mennyiségű fegyvert, járművet és egyéb eszközt adtak ingyen a Magyar Honvédségnek, egyebek között előretolt földi légiirányító képességet (JTAC), 53 páncélozott szállító járművet, amelyek a legnagyobb fokú védelmet nyújtják a katonáinknak a hadműveleti területen. Kaptunk 14 Humvee típusú terepjárót, hogy Szolnokon ezekkel készíthessük fel a katonáinkat az afganisztáni misszióra. Rengeteg gépkarabélyt, éjjellátó készüléket, speciális katonai komputert is kaptunk az Egyesült Államoktól” – mondta a miniszter.

Hende Csaba úgy gondolja, hogy sikerült úrrá lenni a korrupción, a hátrányos szerződések helyett újakat kötött a minisztérium. Külső szakértők átvilágították a szaktárca és intézményeinek egész rendszerét, ennek eredményeképpen a tárcavezető 46 büntetőfeljelentést tett – írja a szerdai Magyar Nemzet.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.