Mesterházy Attila pártelnök az MSZP szombati kongresszusán sürgette, hogy alakítsanak ki új szereposztást a szocialista pártban. Többek között kezdeményezte, hogy az év végéig tartsanak tisztújítást a frakcióban, hangsúlyozva, hogy a képviselőcsoport tagjai ugyanazok maradnak, mint eddig, a frakcióelnökséget viszont meg akarja újítani.
Az MTI úgy tudja, a hétfői frakcióülésen arról döntöttek, hogy a tisztújítás minden posztra – a frakcióvezetőre, helyetteseire, a frakcióigazgatóra, a parlamenti alelnökre és jegyzőkre, a bizottsági elnökökre és alelnökökre, valamint a kabinetvezetőkre is – kiterjed. A jelölőbizottságot Kovács László vezeti.
Mint a Népszabadság megírta, az eddigi két frakcióvezető-helyettes, Puch László és Szabó Vilmos lemondott, a tisztújításon nem indulnak. A napilap információja szerint Szabó Vilmos Gyurcsány Ferenc helyét foglalhatja el a Táncsics Alapítvány élén, Puch pedig megtartja pártigazgatói pozícióját. Az MTI információja szerint azonban nemcsak helyükre választanak majd utódot, hanem az eddigi kettő helyett négy frakcióvezető-helyettes lesz.
„…arra kérlek benneteket, akik az elmúlt években megjelenítettétek a szocialista pártot, hogy most egy kicsit lépjetek hátrébb, és a nyilvánosság helyett a háttérből segítsétek munkátokkal ezt a közösséget” – mondta el akkor Mesterházy. Eme kijelentésből kiindulva elsősorban a kabinetvezetői tisztségek sorsa érdekes. A szakpolitikai kabinetek élén ugyanis döntően az MSZP politikáját hosszú ideje meghatározó politikusok – így például Hiller István, Kiss Péter, Kovács László, Lamperth Mónika, Szekeres Imre – állnak.
Lendvai Ildikó korábbi pártelnök – a szombati kongresszus zárt ülésén általa mondottakat megerősítve – a Klubrádiónak hétfőn úgy nyilatkozott: egy idő után át kell adni a stafétát, de ahhoz „az újaknak tehetségesebbnek, okosabbnak, szellemesebbnek kell lenniük a régieknél”.