Vádemelési javaslat a vörösiszap-katasztrófa ügyében

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) vádemelési javaslattal küldi meg a vörösiszap-katasztrófával kapcsolatos iratokat a Veszprém Megyei Főügyészségnek.

PR
2011. 11. 15. 17:11
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Magyar György az MTI-nek elmondta: a vádemelési javaslatban halálos tömegszerencsétlenséget okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége és más bűncselekmények szerepelnek. Az ügyészség kompetenciája az, hogy döntsön a javaslatról, arról, hogy vádat emel-e az ügyben.

Az iratismertetés november 23-án lesz, akkor a gyanúsítottak és a sértettek képviselői betekinthetnek az összes nyomozási iratba, ekkor derül ki, pontosan hány gyanúsítottról van szó. Az ügyvéd szerint több mint tíz ember érintett. Mint elmondta, a sértettek, akiket ők képviselnek, több tucatnyian vannak. Nekik vagy a hozzátartozójuk halt meg, vagy ők maguk súlyosan megsérültek. Az ügyvédi iroda indítványára a bíróság több száz millió forint értékben zárolta a gyanúsítottak vagyonát. A gyanúsítottak elmarasztalása esetén ez az összeg a sértettek polgári jogi igényének a kielégítésére szolgálhat – tette hozzá Magyar György.

„Döntően a Mal felelős”

Mint ismert, a történteket vizsgáló parlamenti vizsgálóbizottság október végén megállapította, hogy döntően a Mal Zrt. felelős a tavalyi vörösiszap-katasztrófáért. A tragédia fő oka a társaság és a tulajdonosok szűk látókörű, a nyereséget előtérbe helyező és a biztonságos működést nem kellően biztosító vállalati stratégiája és az ezt szolgáló gazdasági és technológiai döntések sorozata – áll a bizottság jelentésében.

A Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. Ajka melletti egyik iszaptározójának gátja tavaly október 4-én szakadt át. A vörösiszap három települést öntött el: Devecsert, Kolontárt és Somlóvásárhelyet. A katasztrófa következtében tíz ember meghalt, több mint százhúszan megsérültek, több száz ház vált lakhatatlanná.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.