A lap a károsultak egyik jogi képviselője, Magyar Gábor tájékoztatása alapján kedden azt írta, a Nemzeti Nyomozó Irodánál (NNI) szerdán kezdődik meg az iratismertetés. A Népszava szerint a 14 gyanúsított mindegyike a Magyar Alumíniumtermelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. jelenlegi és egykori munkavállalója, és mindannyian szabadlábon védekezhetnek. Legtöbbjüket halált előidéző gondatlan közveszélyokozással gyanúsítják, illetve gondatlanságból elkövetett természetkárosítással és hulladékgazdálkodás rendje veszélyes hulladékra elkövetett megsértésével, valamint különösen nagy vagyoni hátrányt okozó közveszélyokozással.
A lap emlékeztet, hogy Ruttner György ügyvéd, a Mal Zrt. jogi képviselője korábban elmondta: a környezetvédelmi hatóság a cégre 135 milliárd forintot meghaladó bírságot szabott ki.
A Mal Zrt. ellen több tucat károsult család is pert indított, s a Fővárosi Bíróság tavaly egy devecseri felperesnek ideiglenes intézkedésként első fokon 10 millió forint kártérítést megítélt, ám a cég fellebbezett a döntés ellen.