Zavarok lehetnek a gyógyításban

A jövőben csak készpénzért adna gyógyszert a kórházaknak két forgalmazó.

BL
2011. 11. 22. 7:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az egyik cég szinte a teljes gyógyszerpalettát, a másik az infúziókat biztosítja a napi gyógyításhoz. A kiszállított infúziók árának már a 40 százalékával tartósan tartoznak az intézmények, a gyártó pedig lassan képtelenné válik a további folyamatos ellátás biztosítására. Az elnök szerint komoly zavarokat okozhat a gyógyításban, ha a cégek beváltják fenyegetésüket.

Rácz Jenő a lapnak elmondta: a kórházszövetség haladéktalanul felveszi a kapcsolatot a tárcával, hogy valamilyen megoldást találjanak, ami azért is sürgető, mert az év végéig a lejárt tartozások összege elérheti a 60 milliárd forintot.

A lapnak a Hungaropharma vezérigazgatója, Fellner Antal azt mondta, hogy cége jó néhány kórháznak már most is csak előzetes pénzutalás után szállít. Hozzátette: a nagykereskedő készpénzért vásárol a gyártótól, ám az 5 százalékos árréséből nem engedheti meg magának, hogy finanszírozza a kórházakat. A hazai kórházak már 10-12 milliárddal tartoznak csak a gyógyszerekért.

Hasonló összeget próbál behajtani az intézményektől az Orvostechnikai Szövetség, amelynek hatvan tagvállalata szállítja egyebek mellett a fertőtlenítőszereket, kötszereket, diagnosztikai eszközöket a napi gyógyításhoz – jegyzi meg a lap.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.