Megkerülhetetlen tényező
Hatala József országos rendőrfőkapitány kijelentette: 2011 sikeres éve volt a rendőrségnek és a polgárőrségnek. A sikereket közösen érték el – tette hozzá. A Gyöngyöspatán és Hajdúhadházon történtek kapcsán megköszönte az ott szolgáló polgárőröknek, hogy „higgadtan, türelmesen és törvényesen viselkedtek”, s így nem lett konfliktusosabb a helyzet. (A két településen a bíróság által azóta nem jogerősen feloszlatott Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület tagjai járőröztek egy ideig.) Hatala József kiemelte, hogy a polgárőrség nagy segítséget nyújt a magyar–szerb határon az illegális migrációval kapcsolatos feladatok végrehajtásában. „A polgárőrség (…) közösségformáló, közösségalakító, nagy tömegeket mozgósítani képes, megkerülhetetlen, közbiztonságot segítő szervezetté vált” – fogalmazott.
Bakondi György katasztrófavédelmi főigazgató szintén megköszönte a polgárőrök eddig végzett munkáját, és az együttműködés folytatásának fontosságára hívta fel a figyelmet. Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke kijelentette: 2011-ben javult a lakosság biztonságérzete, a polgárőrség eredményes és sikeres volt, teljesítették a célkitűzéseket.
Közölte, jelenleg Magyarországon 83 760 polgárőr van, s ebben az évben 8 millió szolgálati órát teljesítettek. Több mint 200 ezer jogsértés megoldásában közreműködtek polgárőrök – tette hozzá. Túrós András hangsúlyozta, 2012 a változások éve lesz: február elsején hatályba lép az új polgárőrtörvény, a szövetség pedig köztestületté alakul. Az új törvényt üdvözölve azt mondta, az erősíteni fogja a polgárőrséget.
Vereczki András, az AEGON Magyarország Általános Biztosító Zrt. vezérigazgató-helyettese bejelentette, hogy a társasága 8 millió forintot ajánl fel gépjárművásárlásra a szövetségnek.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!