80 órát ülésezett az Országgyűlés

Mintegy 80 órát ülésezett ezen a héten az Országgyűlés; a hétfői és a szerdai ülésnap is összeért a következővel.

PR
2011. 12. 02. 20:37
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hétfőn délután 1 órakor kezdődött meg a parlament ülése. Az ülésnap napirendjén szerepelt a munka törvénykönyvének részletes vitája is, amelyhez több mint hétszáz módosító javaslat érkezett. Ezt a vitát keddre virradó éjjel negyed háromkor kezdték el tárgyalni. Mivel az ellenzék végig többségben volt, megszavazták, hogy az indítványokat ne egyben, hanem külön, csaknem száz szakaszban vitassák meg. Az éjszakai ülésen nyolc kormánypárti és valamivel több, mint egy tucat ellenzéki képviselő volt jelen. Ezt a napirendet végül kedden 12 óra után zárták le, így csak többórás csúszással kezdődhetett meg a keddi ülésnap.

Nyakó István, az MSZP képviselője kedd hajnalban az MTI-nek azt mondta, nyílt obstrukció volt részükről az ülés elnyújtása. A keddi napirendet este 10 órakor zárták le, majd szerda reggel 8 órakor, a napirendnek megfelelően újra összeült az Országgyűlés. A tárgyalás azonban ismét a késő éjszakába nyúlt, részben az egyes rendvédelmi tárgyú törvények módosításáról szóló javaslat vitája miatt. Így az Esztergom közintézményeinek állami átvételéről, valamint a felsőoktatásról és a köznevelésről szóló előterjesztések vitája nappalra csúszott, és azt a tévéközvetítés ideje alatt tudták megtárgyalni a képviselők.

A csütörtöki napirendet végül 11 órás késéssel, este 7 órakor tudták csak elkezdeni, és péntek reggel 5 órakor zárták le, ekkor már alig fél tucat képviselő volt a Házban. A pénteki napirendet 8 órakor kezdték el, és az egyetlen napirendi pontról, az országgyűlési képviselők választásáról szóló törvényjavaslatról egészen este 7 óráig tartott a vita.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.