A feltételekről tárgyalt az elnök és a miniszter

„A leendő elnököknek nagy hangsúlyt kell fektetniük a hatékony munkaszervezésre és a hatékony bíráskodás megszervezésére.”

TK
2011. 12. 06. 10:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tárcavezető a politikai elvárások között az igazságszolgáltatás függetlenségének megőrzése mellett azt nevezte meg, hogy a leendő elnököknek nagy hangsúlyt kell fektetniük a hatékony munkaszervezésre és a hatékony bíráskodás megszervezésére. Éppen ezért Navracsics Tibor arra kérte az államfőt, hogy amikor a frakciók véleményét meghallgatja és esetleg konkrét személyekre is kap javaslatot, akkor ezek mentén mérlegelje döntését, és „úgy tegye meg a javaslatát, hogy ezzel segítse az igazságügyi reformot”. Az igazságügyi miniszter megerősítette, hogy „jó, ha jövő héten” meg tudja választani az Országgyűlés a Kúria és az OBH elnökét, éppen ezért a köztársasági elnök szándéka az, hogy a keddi konzultációkat követően minél hamarabb megtegye a jelöléseket – fogalmazott Navracsics Tibor.

A köztársasági elnök kedden Navracsics Tibor után minden parlamenti párt képviselőjével, Paczolay Péterrel, az Alkotmánybíróság elnökével és Polt Péter legfőbb ügyésszel is egyeztet a Kúria és az OBH elnökének személyéről.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.