„Az elmúlt években nem egy példát láthattunk rá, hogy Szlovákia semmibe veszi az ott élő magyarok alapvető emberi jogait. A korábbi szlovák kormány olyan gyalázatos törvényt hozott, mely alapján akár pénzbírsággal is sújthatják azokat, akik anyanyelvüket használják. A felvidéki magyar közösség megfélemlítésének újabb felháborító példája, hogy szlovákiai magyarokat fosztottak meg akaratuk ellenére szlovák állampolgárságuktól, amiért felvették a magyart” – áll a Budapesti Fidelitas által a lapunkhoz eljuttatott közleményben.
A Fidesz ifjúsági társszervezete ezért csütörtökön 18 órától a szlovák nagykövetség épülete előtt (1143 Budapest, Stefánia út 22-24.) békés demonstrációt tart tiltakozásul az emberi jogok megsértése ellen. A rendezvény Vincze Lilla Európa visszavár című dalának előadásával veszi kezdetét, majd az est folyamán felszólal Gubík László, a szlovákiai magyar közélet ismert személyisége, Gulyás Gergely fideszes országgyűlési képviselő, valamint Böröcz László, a Fidelitas alelnöke. A demonstráció végén a résztvevők mécseseket és gyertyákat helyeznek el a külképviselet épülete előtt.
Mint ismert, a közelmúltban több felvidéki magyartól, így Boldoghy Olivér színésztől, Tamás Ilona nyugdíjas tanárnőtől és Gubík László ELTE-n tanuló diáktól is elvették szlovák állampolgárságát.