Jelentős esemény most, hogy az önök erőfeszítése eredményeképpen létrejön az első magyar művészeti akadémia, ahogy Makovecz Imre elképzelte – kezdte ünnepi köszöntőjét a kormányfő. Hozzátette: a Magyar Művészeti Akadémia megalakulása a kulturális élet meghatározó mozzanata. – Különleges hely a város szívében. Jelzi, hogy a művészek és a művészetek rendkívüli helyet foglalnak el a magyar nemzet életében.Emlékeztetett, hogy a magyar állam súlyos terheket visel azért, hogy a Pesti Vigadó megújuljon. Az akadémiák szerte a világon a minőséget jelenítik meg. A politika nem lehet kívülálló jelen intézménnyel szemben, ami elutasítja a nihilizmust, elősegíti a nemzet szuverenitását, szabadságát – mondta Orbán.
Az akadémiát szerinte hosszú időre kell létrehozni, meghatározó szerepet szabva neki, mert nem „hozomra” alapult – szögezte le. – Az alaptörvény – folytatta – voltaképpen nem létrehozza, hanem elismeri ezt az intézményt, reményt fűz jövőbeli tevékenységéhez. Segíteni fogja a magyar nemzetet Európában, hogy békében és derűsen rendezhesse be életét.
A művészet nem holmi sallang az ország életén – húzta alá, hozzátéve, a szép kell, hogy utat készítsen a jónak. „Köszöntöm a köztestületté alakult akadémia tiszteletre méltó tagjait” – zárta köszöntőjét a miniszterelnök.
Orbán Viktor a Kortársaink voltak című emlékező kiállításon szólalt fel az Iparművészeti Múzeumban. A tárlattal a Magyar Művészeti Akadémia néhai tagjaira emlékeznek.
A művészet nem sallang az ország életén
A Magyar Művészeti Akadémia megalakulása a kulturális élet meghatározó mozzanata – mondta Orbán Viktor az Iparművészeti Múzeumban csütörtökön.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!