Állami felügyelet alá helyeztetnék a diákhitelezést

A Jobbik a teljes diákhitelezés állami felügyelet alá helyezését, a hitelfelvevő hallgatók számára pedig állami kamattámogatás bevezetését javasolja.

WL
2011. 12. 10. 16:21
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Z. Kárpát Dániel, a párt országgyűlési képviselője szombaton Budapesten tartott sajtótájékoztatóján aggodalmának adott hangot, amiért a kormány felsőoktatási törvényjavaslata szerint „ha nem is kimondott tandíjat”, de – mint mondta – ahhoz nagyon hasonló képzési hozzájárulást kérhetnek a hallgatóktól. A Jobbik szerint e jelenlegi „demográfiai hullámvölgyben” elfogadhatatlan lenne kirekeszteni a felsőoktatásból a kevésbé tehetős, ám tehetséges fiatalokat – húzta alá.

Az ellenzéki politikus úgy fogalmazott: a családoknak hatalmas terhet jelent a gyereknevelés, és a felsőoktatásba kerülőket szerinte már nem lenne szabad büntetőkamatokkal terhelni azért, hogy megszerezzék azt a tudást, amely nélkül nem tudnak érvényesülni a későbbiekben.

Kiemelte: a diákhitelek állami kamattámogatás alá helyezését a bankadóból finanszírozhatnák, amelynek költségeit szerinte a pénzintézetek jelenleg az ügyfelekre hárítják.

Z. Kárpát Dániel a bankadó mellett a diákhitelek esetében is átfogó fogyasztóvédelmi vizsgálatot sürgetett, mondván: tapasztalataik alapján itt is hasonló panaszok merülnek fel, mint amilyennel a devizában eladósodottak találkoznak. Példaként említette, hogy a tanulmányaikat befejező, de azonnal munkába állni nem tudó adósok számára magasabb kamatlábat határoznak meg, a törlesztéssel későknek pedig súlyos büntetőkamatokat számolnak fel, ráadásul szavai szerint elmaradás esetén rövid időn belül a BAR-listán találhatják magukat.

A jobbikos politikus hangsúlyozta továbbá, hogy korábban pártja javasolta a devizahitelek forintra váltását is, de azt szerinte a kormány először őrültségnek nevezte, és csak másfél évvel később kezdi megfogadni.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.