Domján László vezeti az Összhaderőnemi Parancsnokságot

Kovács József lesz a Katonai Felderítő Hivatal főigazgatója.

TK
2011. 12. 01. 18:22
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hende Csaba honvédelmi miniszter a csütörtöki, Székesfehérváron tartott átadás-átvételi ünnepségen kiemelte: Kovács József komoly feladatot kapott, egy országos hatáskörű szerv államtitkári besorolású vezetője lesz. A tárcavezető az altábornagy munkájának sikereként értékelte, hogy a külföldi missziókban a magyar hadsereg úgy állt helyt, hogy azzal kivívta a szövetségesek elismerését is. Hozzátette: az amerikai nagykövet is hangsúlyozta, hogy a magyar–amerikai kapcsolatok legsikeresebb területe a biztonságpolitika.

Hende Csaba az elmúlt másfél év honvédelmi átalakulásáról szólva elmondta: ésszerűsítés, átalakítás zajlik úgy, hogy „a katonai képességeink ne csökkenjenek, sőt ha lehet, növekedjenek is”. Kitért arra, hogy a Honvédkórház visszakerült a hadrendbe, s november 15-től 1200-zal csökkentették a vezetői szervek és a háttérintézmények létszámát, „különösebb érdeksérelem nélkül, ami az állomány bölcsességét dicséri”. A miniszter kiemelte, hogy gőzerővel dolgoznak a tartalékos rendszer újjáépítésén: eddig kétezer tartalékost állítottak rendszerbe, hamarosan további hatezret fognak, s ebben segítségükre lesz az új adótörvény is. „Hasonlóan fontos a harmadik háromdimenziós radar rendszerbe állítása is. Az elmúlt tíz év huzavonái után végre megtaláltuk Medinát, és 2013-ra kis szerencsével teljes lesz a radarrendszer” – tette hozzá Hende Csaba.

Miután Domján László átvette a parancsnoki zászlót Kovács Józseftől, azt mondta: szerinte a Magyar Honvédség ereje a humán erőforrásban rejlik; mára európai szintűvé vált a magyar katonai tudás, a következő évek szakmai feladata ezen erőforrás megtartása lesz. Mint hozzátette, erősíteni kívánja a honvédség morálját is. Domján László kitért arra, hogy a katonai szervezetek parancsnokai visszakapják régi-új gazdálkodási jogkörüket; ezentúl a hangsúly az alkalmazhatóságon és a bevethetőségen lesz.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.