Dux: Még karácsony előtt megszavazzák az új felsőoktatási törvényt

Dux László véleménye szerint még karácsony előtt, különösebb konfliktusok nélkül megszavazza a parlament az új felsőoktatási törvényt.

PR
2011. 12. 08. 22:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Dux László a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE)A magyar felsőoktatás jövője címmel tartott előadása előtt az MTI-nek kifejtette: a változtatások célja, hogy finanszírozható, összetételében, földrajzi eloszlásában, szakok közötti megoszlásában is korszerű felsőoktatási rendszer alakuljon ki Magyarországon. Az oktatás finanszírozásáról elmondta: ebben a törvényben három finanszírozási mód van, mely több tízezer hallgatót vesz teljes állami finanszírozásba. Emellett vannak olyanok, akiknek gyengébb a tanulmányi teljesítménye, ők nem férnek bele az állami keretbe, de a jövőben is módjuk lesz saját pénzből vagy diákhitel segítségével a tanulmányaikat finanszírozni. Tartalmaz a törvény továbbá egy állami részösztöndíjjal támogatott kategóriát: ez a jelenlegi elképzelések szerint ötvenszázalékos támogatást jelentene, amelyet elsősorban a műszaki, természettudományi, informatikai képzési területeken tanuló diákoknak osztanának ki – legalábbis a következő néhány évben.

A szakok ésszerűsítése a törvényalkotók szerint nélkülözhetetlen volt. Az intézményhálózat elaprózott, nagyon sok párhuzamosságot tartalmaz – mutatott rá a helyettes államtitkár, aki az SZTE biokémia professzora. „Nagyon szerencsétlen” folyamatnak nevezte, hogy a 2005-ös törvényt követően, az addig jó főiskolák mindent elkövettek, hogy gyenge vagy közepes egyetemekké váljanak, mialatt nem teljesítették a környezetük munkaerő-piaci igényeit. Hangsúlyozta: arra van szükség, hogy a helyi vállalkozásokhoz akár felsőfokú szakképzéssel, akár alapképzéssel keresett diplomásokat tudjanak kibocsátani. A felsőfokú intézményeknek ezért a jövő év nyaráig az intézményeknek stratégiai tervet kell benyújtaniuk.

Arra a kérdésre, hogy Szeged megállja-e majd a helyét, elmondta: a 2000. évi egyetemi integráció a Dunától keletre jól sikerült, gondolva itt Szegedre vagy Debrecenre. Méretben, összetételben stabil, a nemzetközi versenyben is helytállni képes egyetem jött létre. A Dunától nyugatra és Budapesten ez azonban már kevésbé mondható el. A fővárosban létrejöttek a szakegyetemek, melyek önmagukban is komoly nemzetközi versenyképességet jelentenek, de ha valamelyik képzési területen probléma van, nem képesek kisegíteni magukat. A Nyugat-Dunántúlon, pedig gyakori, hogy négy-öt településen működik az egyetem, sok párhuzamossággal.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.