Kovács István közölte: eddig több mint 6400-an végeztek önkéntes munkát a centrum által meghirdetett akciók valamelyikéhez kapcsolódva. A fogadóhelyek száma is egyre gyarapszik, már 42 olyan intézmény, szervezet van, amely számít az önkéntesek munkájára. A Vas Megyei Önkéntes Centrumnál több mint négyszázan regisztráltak, jelezve, hogy ők rendszeresen részt kívánnak venni az akciókban.
Karácsony előtt a centrum könyvgyűjtő, -adományozó akciót indít, amelynek célja, hogy a rászorulókhoz – főleg hátrányos helyzetben élő gyerekekhez – juttassanak el könyveket, akik valószínűleg nem kapnak karácsonyi ajándékot. Az átadóünnepségen neves sportolók, színészek, újságírók és politikusok olvasnak majd fel kedvenc művükből, osztják meg könyvélményüket a gyerekekkel.
Február 25-én a gondozatlan források megtisztításába, a vízfolyások környezetének rendbetételébe vonják be az önkénteseket. Március 1-jén a vasi futballpályák környezetének rendbehozatalára, a korlátok lefestésére, a kispadok felújítására vállalkoznak az önkéntesek az MLSZ Vas Megyei Igazgatóságával karöltve.
Március 31-én Fogadj örökbe történelmi emlékhelyet! címmel a megye épített értékeink megóvásán, sírok, kőkeresztek felújításán serénykednek majd önkéntesek. Az akció célja, hogy elhanyagolt építményeket mentsenek meg a további pusztulástól.

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.