A vádlottak a bíróság előtt nem kívántak szóbeli vallomást tenni, így korábbi, nyomozati szakban tett vallomásaikat olvasták fel. Ez utóbbiak és a vádirat szerint a kunszentmártoni önkormányzat 2008 februárjában 900 millió forint értékben svájcifrank-alapú kötvényt bocsátott ki, majd a befolyó pénzből testületi döntés nyomán 96,5 millió forintot értékpapír-vásárlásra fordított. A döntést jelentősen befolyásolta, hogy a befektetőcég, a Capital Partners (CP) a. s. ígérete úgy szólt, hogy a kockázattal járó tőzsdei ügylet eredményeként 80-100 százalékos haszon is elérhető. Az ajánlat arra is kitért, hogy ha a részvények árfolyama 2 százalékot esik, azokat rögtön értékesítik, így a veszteség minimális lehet.
A szerződést az önkormányzat a megkötés után bő egy évvel felmondta, mert a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) vizsgálatot indított a CP ellen tisztességtelen piaci magatartás miatt. Akkor azonban a pénzügyi befektetőtől a város már csak 18 millió forint körüli összeget kapott vissza, a többit kárként kellett elkönyvelnie.
A vádirat szerint a vádlottak azzal követtek el bűncselekményt, hogy az önkormányzat a kötvénykibocsátásból származó bevételéből értékpapírt vásárolt, holott a vonatkozó törvény szerint ezt a pénzt csak bankbetétben tarthatta volna. Az értékpapír időközben jelentősen elértéktelenedett, és emiatt a várost több mint 78 millió forint vagyoni kár érte. Kunszentmárton vezetői ellen azért emeltek vádat, mert az önkormányzat gazdálkodásáért a polgármester, törvényes működéséért a jegyző a felelős, míg az akkori pénzügyi osztályvezető felelt az ügy szakmai részéért. A tárgyalás február 9-én tanúk meghallgatásával folytatódik.

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.