Az MTI úgy tudja, a két-két emberi kéz- és lábdarabot az utcán, egy szemétkupacban, zsákba csomagolva találták meg. A térdnél, illetve könyöknél elvágott darabok feltehetőleg egy férfi testrészei, de azt nem tudni, hogy miként kerültek az utcára, illetve hogy bűncselekményből származnak-e. Az MTI értesülései szerint azt is vizsgálják, hogy a testrészek kikerülhettek-e egy hullaházból.
Az MTI Hírcentrum értesülései szerint az elsődleges orvosszakértői jelentés szerint az emberi testrészeket a megtalálásuk előtt 10 órával, éjfél környékén vághatták le. Az emberi kezeket és lábakat egy guberáló találta meg egy szemétgyűjtőben – hangzott el az m1 Híradójában hétfőn este.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese, Csillagh Melinda megerősítette, hogy testrészeket találtak, de bővebb tájékoztatást csak későbbre ígért.