Európai elfogatóparancs a több mint egymilliárdot ellopó férfi ellen

Európai elfogatóparancsot adott ki a bíróság az ellen a férfi ellen, aki a gyanú szerint szerdán ellopta az őrzésére bízott pénzszállítmányt.

NT
2011. 12. 02. 19:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) péntek este az MTI-vel azt közölte: kezdeményezésükre a bíróság az európai elfogatóparancs kibocsátását elrendelte, a nemzetközi elfogatóparancsra vonatkozó kezdeményezés elbírálása pedig folyamatban van.

A BRFK csütörtök reggel azt tudatta az MTI-vel, hogy az eddigi adatok szerint a pénzszállító autó sofőrje lopta el a pénzt az I. kerületi Donáti utcában szerda este megtalált járműből, ezért sikkasztás miatt országos elfogatóparancsot adtak ki a férfi ellen.

A rendőrség tájékoztatása szerint a 37 éves Lőrincz Róbert szerdán 16 óra 45 perc körül a munkavégzéséhez használt, általa vezetett gépkocsit a II. kerületi Medve utcából eltulajdonította, az I. kerületi Donáti utcába hajtott, majd a járműben lévő pénzt elvitte. A bűncselekmény elkövetése után a férfi egy 1992-es évjáratú, fehér színű, CPV-151 forgalmi rendszámú, Volkswagen Passat típusú személygépkocsival távozott a helyszínről.

Az MTI úgy tudja, a férfi szerda délután a gépkocsit akkor lopta el a Medve utcából, amikor a társa bement egy bankfiókba, hogy átvegye a pénzszállítmányt; ő ekkor a járművel a Donáti utcai teremgarázsba hajtott, magához vette a járműben lévő pénzt, majd egy autóval elhajtott. Az MTI információja szerint mindezt az utca térfigyelő kamerái rögzítették.

Horváth Katalin Fanni, a BRFK szóvivője a nyomozás érdekeire hivatkozva pénteken sem kívánt az MTI-nek nyilatkozni arról, hogy a sofőr a saját kocsijával vagy egy lopott autóval menekült el, és arról sem adott tájékoztatást, hogy a járműben mennyi pénz lehetett. A hadnagy arról sem kívánt beszélni, van-e a rendőrségnek arra utaló adata, hogy a biztonsági őr esetleg külföldre szökött s Lőrincz Róbertnek a rablás során lehettek-e társai.

Német Ferenc, a vagyonvédelmi szakmai kamara országos szervezetének elnöke pénteken az MTI érdeklődésére azt mondta, feltehetőleg segítője lehetett az elkövetőnek, mert a pénzszállító autók raktere zsilipes, azt csak a sofőrülésből lehet működtetni.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.