Heves megyében, Hatvan és Nagygombos között súlyosan megsérült egy autó vezetője, amikor fát döntött a közlekedő járműre az erős szél – közölte Soltész Bálint, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel. Egerben a Vallon úti bölcsődéhez vonultak ki a tűzoltók, az épületre egy 20 méteres fa dőlt rá.
Pest megyében csaknem két tucat fát döntött ki az erős szél csütörtök délelőtt – közölte Szabó János, a megyei katasztrófavédelem igazgatóhelyettese az MTI-vel. Tájékoztatása szerint a szél Dunavarsányban megrongálta az edzőtábor egyik épületének a tetőszerkezetét.
Fákat csavart ki a vihar Borsodban
Borsod-Abaúj-Zemplén megyében hét esetben riasztották a tűzoltókat. A megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője, Rinyu Zsuzsanna kifejtette: fakidőléshez kellett kivonulniuk Miskolcon, Abaújkéren és Mezőkövesden, emellett az erős szél megbontotta a miskolci Pattantyús úti általános iskola tetejét is. Egyedné Novodonszki Éva, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője közölte: a rendőrséget Miskolcon négy helyszínre riasztották, Miskolctapolcán egy villamos vezeték szakadt le, a Tetemváron és a Kis Ernő utcában egy villanyoszlop dőlt ki, az István király úton egy födémet bontott meg az erős szél. A rendőrség az említett utcába sem autóst, sem gyalogost nem enged be, míg el nem hárítják a balesetveszélyt.
Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, Csengerben egy lakóház kéményének a falát bontotta meg, Nyíregyházán pedig faágakat tört le az erős szél. Személyi sérülés egyik esetben sem történt.
Pakson csütörtök délben egy fa az erős szél miatt rádőlt a városi múzeum épületére; a műszaki mentést a paksi tűzoltók végzik – mondta Boros Brigitta, a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtóreferense.
Nehézkes a vonatközlekedés
A Mávinform tájékoztatása szerint a kelebiai vonalon Délegyháza és Taksony között egy 500 méteres szakaszon csak leeresztett áramszedővel járhatnak a szerelvények, mert a viharos szélben az egyik mozdony áramszedője megsértette a villamos felső vezetéket. Biatorbágy és Kelenföld között több szakaszon felsővezeték-zárlat nehezíti a vasúti közlekedést. A szakemberek megkezdték a helyreállítást.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!